Milliárdok a gyógyfürdőkre

2006.07.03. 06:51
Nettó 3,5 milliárd forintos befektetést követően épül fel hamarosan az egerszalóki gyógy- és wellnessfürdő. A ceglédi négycsillagos gyógyszálló is elkészülhet ez év őszén. Kétmilliárdos beruházással folynak a szentgotthárdi gyógy- és termálfürdő munkálatai is, és a velencei fürdőkomplexumot is ennyiből valósítanák meg.

Az idén nyáron nyit az egerszalóki gyógy- és wellnessfürdő. A milliárdos beruházások folytatódnak, az ország egyik legnagyobb komplexuma ötcsillagos szállodával és egy apartmanfalu átadásával válik véglegessé. A hazai és külföldi turisták számára egyre népszerűbb wellnesslétesítmények miatt országszerte is több ilyen típusú beruházás van folyamatban. Nettó 3,5 milliárd forintos befektetést követően készül el hamarosan az egerszalóki gyógy- és wellnessfürdő - jelezte a Világgazdaság érdeklődésére a beruházó és üzemeltető Szalók Holding Zrt. vezérigazgatója, Farkas Imre. Mint mondta: 16 kül- és beltéri medence, összesen pedig 1900 négyzetméter vízfelület várja majd a vendégeket. A gyógyvizes ülőlétesítmények mellett pezsgőfürdő, csúszda és élménymedence is a látogatók rendelkezésére áll, a wellnessközpontban pedig többek között szaunák, masszázs, fényterápia kap helyet.

A beruházók tervei szerint még 2006-ban elkészül egy strandfürdő is, ahol gyógy- és gyerekmedencék várják ezer négyzetméter vízfelülettel a vendégeket. Ezeket a munkálatokat nettó egymilliárd forintból finanszírozza a cég. Jövőre pedig a komplexum egy 206 szobás ötcsillagos szállodával is bővül - mondta Farkas Imre. A létesítmény - amelyben 400 fő befogadására alkalmas konferenciaterem is helyet kap - építési költsége mintegy 4,1 milliárd forint. Ezeken kívül a Paracelsus 2000 Kft. beruházásában egy apartmanházakból álló üdülőfalu is épül. A fejlesztés keretében 103 lakóegységes apartmanszálló, valamint 208 lakás készülhet el 17 épületben.

Az egerszalóki mellett több nagy fürdő- és szállodaberuházási projekt is folyamatban van vidéken. Közülük a ceglédi négycsillagos gyógyszálló is elkészülhet ez év őszén. A 93 szobás létesítmény fedett és nyitott medencével, étteremmel és wellness-alkotóelemekkel is a vendégek rendelkezésére áll. A beruházó Budai Út Invest Kft. mintegy kétmilliárd forintos beruházással építette fel a szállót. Nagyjából hasonló összegből folynak a szentgotthárdi gyógy- és termálfürdő munkálatai is, és a velencei fürdőkomplexumot is kétmilliárdból valósítanák meg. Bükfürdőn is jelentős fejlesztésekre készülnek. Ennek keretében várhatóan jövőre indulhat meg az összesen mintegy hat-hét milliárd forintra taksált beruházás. A tervek szerint 2013-ig bővítik a gyógyászati részleget és a wellness-szolgáltatásokat is, valamint felépítenének egy 200 szobás szállodát.