Magyarországnak műtét kell!

297 hozzászólás

Először Izlandhoz hasonlítottak minket. Később „csak” a régió leggyengébb láncszemeként emlegettek. Manapság pedig már Barack Obama is Magyarországgal foglalkozik. Sorban csapódnak be előttünk az Európai Uniós ajtók. A kedvezőtlen megítélés alá eső régióban is külön kezelnek bennünket, sőt ők maguk is próbálják kirekeszteni Magyarországot. Lehet, hogy végre rá kellene jönni, hogy a tükörben látható sápadtság nemcsak a napsütés hiányának köszönhető, hanem valóban betegség, amire gyógyszer kell. Sürgősen!

Sokan és sokszor elmondták már, hogy a rendszerváltás óta nem történtek meg azok a reformok, amire egy kapitalista gazdaság működéséhez szükség lenne. Nagyon nem is akarok ezzel mélyebben foglalkozni, de egy hasonlattal azért megpróbálnám érzékeltetni a jelenlegi helyzetet. A párhuzam kicsit durva, de sajnos a helyzet is az, amiben vagyunk.

A középkorú férfi páciensnél a kilencvenes évek közepén rákot diagnosztizáltak. Az első felismerés után kapott is egy igen hatásos kezelést (Bokros csomag), amitől ugyan elvesztette a haját, ettől kicsit rosszabb lett a kedélyállapota, de utána átmenetileg sokkal jobban érezte magát. Lassan annyira optimista lett, hogy újra visszaszokott a cigarettára, az italra, s csak úgy szórta a pénzt. Közben félt, hogy a betegség visszatérhet, és újra a szépsége kárára mehet, úgyhogy szépen lassan elhanyagolta az orvosi vizsgálatokat is. Az élete, elsősorban a környezetének köszönhetően egész jól alakult, újra kinőtt a haja, erősnek érezte magát, és ragadtak rá a nők. Annyira, hogy az apró jeleket teljesen figyelmen kívül hagyta. Néhány gyomorfájás, vagy rosszullét a napon, mind magyarázható volt más okokkal is.

Aztán a helyzet súlyosbodni kezdett, s az egyre gyakoribb panaszok mégiscsak visszaüldözték az orvoshoz. A szakember javaslata egy azonnali műtét lett volna, ezzel azonban nem volt hajlandó szembenézni, és helyette titokban gyógyszereket szedett, de a környezetének állította, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Aztán elérkezett a pillanat, amikor 2006 tavaszán már olyan látványos tünetek jelentkeztek, hogy a legközelebbi barátoknak el kellett mesélni, hogy a betegség visszatért, és a helyzet egyáltalán nem jó. Meg is fogadta, hogy most aztán mindent megtesz a gyógyulásért, de ahogy a szükséges műtét ideje közeledett, újra csak megijedt. Ismét tüneti kezelések sora jött az életmentő műtét helyett, de közben az ivással és a dohányzással sem hagyott fel.

Egyre több orvos hívta fel a figyelmét, hogy ezzel csak ideig-óráig lehet jobban, a tényleges gyógyulás esélyét csak egy operáció adhatja meg. Közben a leromlott állapota miatt sorban vesztette el a barátait, ellenségei pedig még jobban gyalázkodtak gyávasága és tehetetlensége miatt.

Mára odáig jutott páciensünk, hogy néhány órányi talponlét után muszáj lefeküdni és pihennie kicsit, az emeletre menés órákig tartó tortúra, de még mindig azt próbálja mondani, nagy szüneteket tartva a mondatok között, hogy köszönöm, jól vagyok. Mert annyira fél az operációtól, amely esetleg kárt tenne a szépségében.

Tudom, hogy nagyon nehéz elviselni, ha az ember elveszti a népszerűségét és a barátait, de könyörgöm, ennek a nagy része már úgyis megtörtént, és azért az ÉLET, az életben maradás mégiscsak a legfontosabb cél kellene, hogy legyen!

Engedjük hát behatolni azt a szikét, mert hosszú távon csak ez segíthet.