Drachma lehet a görög cirkusz ára

Az önmagában nem lenne probléma, hogy a múlt heti EU csúcson a görög válság  ügyében Európa vezető politikusai bohócot csináltak magukból, hiszen egyrészt ez a foglalkozásukkal jár, másrészt az ilyen ragyogó  előadásokért lehet őket igazán szeretni. A láthatóan jelentős részben a cirkuszi porondon rögtönzött műsorszámuk lényege az volt, hogy óriási csinnadrattával odaígértek egy komplett süllyedő hajónak egy darab, frissen öntött ólomból készült mentőövet, azt is csak azzal a feltétellel, hogy mire a hajó teljesen elsüllyed, a legénység tagjainak és az utasoknak tökéletesen meg kell tanulniuk úszni.

Akármilyen szórakoztatóan adták elő a jelenetet, a közönség csak akkor kacaghatna rajtuk felhőtlenül, ha a bohócok láthatóan tudatában lennének annak, hogy amit előadtak, az csak egy viccparádé, semmi más. Ha nem lennének tudatában, akkor a dolog inkább ijesztő lenne, mint szórakoztató, márpedig ezzel kapcsolatban néhány hátborzongatóan őszintének tűnő politikusi mosoly láttán lehetnek baljós sejtéseink.

Nem kell túlkomplikálni: Görögország csőd felé tart

Induljunk el a kályhától, az a biztos. A görög adósságválsággal kapcsolatban sok szofisztikált megállapítást lehetne megfogalmazni, de a legfontosabb azért talán mégiscsak az, hogy Görögország a maga részéről köszöni szépen, de előbb-utóbb csődbe megy. Ez sajnos nem túl bonyolult, bár az lenne, a kérdés csupán az, hogy mikor és milyen feltételek között megy csődbe, ez pedig a piaci folyamatokon túl leginkább attól függ, hogy az európai és a görög politikusok mikor értik meg, hogy van annál rosszabb, mint egy csődbe ment állam csődjének a nyíltszíni beismerése.

Mivel a kérdés, ha nem is bonyolult, de véresen komoly, tartozunk némi magyarázattal. Görögország azért fog csődbe menni, amiért a csődök történni szoktak, nincs a történetükben semmi speciális: sokkal több hitelt vettek fel, mint amennyit esélyük lenne visszafizetni, és ezt már a potenciális hitelezőik közül is egyre többen tudják.

Ez utóbbi körülmény azzal a kellemetlenséggel jár, hogy egyre nehezebben és egyre drágábban kapnak hitelt, azaz a törlesztési kötelezettségeik egyre nőnek, miközben a költségvetési hiányuk is óriási, azaz az egyre drágábban is nehezebben refinanszírozható, már most is gigantikus adósság nagy ütemben tovább nő. Eközben a gazdasági aktvitásnak, amit valahogy költségvetési bevétellé kellene transzformálni egyéb apróságok mellett a hitelek törlesztéséhez, a külső feltételektől nagyjából függetlenül kötelező brutálisan visszaesnie, mert a dráguló refinanszírozáshoz is csak úgy jutnak hozzá, ha lényegesen csökkentik a költségvetési kiadásokat, és így az aggregált keresletet. Azaz egy súlyos kontrakcióba kerülő gazdaságból a vélhetőleg tovább növekvő adóelkerüléssel küzdő, amúgy is a működőképesség határához érkező államnak kell egy gyorsan növekvő, és már most is hatalmas adósságot egyre nehezebben és drágábban hozzáférhető hitelekből refinanszíroznia. Mindezt úgy, hogy közben a piac lassan túljut azon, hogy keresztet vet rájuk, már inkább a földet hányja Görögországra.

Ez esélytelen vállalkozás, igazán nem csoda, hogy amikor a bulinak hirtelen vége szakadt, mert a tavaly őszi választások után talán véletlenül, de mindenképpen váratlanul ők maguk felkapcsolták a villanyt, akkor a görögök első gondolata rögtön az volt, hogy a számlájukat fizesse ki valaki más. Ami azt illeti, a második a gondolatuk is ez volt, sőt a harmadik is, és nagyon úgy néz ki, hogy még most is ebben reménykednek. Pedig a közösen bérelt sörsátor egyetlen igazán vastag vendége némi hezitálás és a többiekkel való udvariaskodás után egészen másképp nyilatkozott a további programról: kedves görög barátaink, a bulinak vége, tessék kijózanodni, a kölcsön kapott inget-gatyát le, békaügetésben irány a sörsátorból kifelé, egy-kettő!

Elvileg persze nem kellene egészen a kijáratig elügetni békában, a kölcsön ing és gatya ledobása új lehetőségeket nyitna meg, ha következetesen végigcsinálnák. Ha például a közel 13%-os GDP arányos költségvetési hiányt egy „bátor” lépéssel nem egy nagyon bizonytalan 9%-ra terveznék idén levágni, hanem egy még bátrabbal, mondjuk egy hihetően tartható 6 vagy 7%-ra. Ha ennek során nagyságrendileg csökkentenék a bérszínvonalat, nominális bércsökkentéssel pótolva a monetáris unión belül önállóan definíciószerűen megvalósíthatatlan reálleértékelést, így javítva érdemben a versenyképességet. Ha a társadalom elfogadná, hogy ezentúl csak annyit költ, amennyit megtermel, sőt egy jó ideig még annyit sem, ha ezentúl varázsütésre befizetnék a közterheket, akkor talán a monetáris unió elhagyása, és a piac bizalmának visszaszerzése esetén talán még a csőd is elkerülhető lenne. Ez azonban nem pusztán azért nem reális forgatókönyv, mert görög politikus Ouzó nélkül ilyesmire gondolni is csak akkor mer, ha van a közelben Metaxa, hanem azért sem, mert be fogják látni, hogy van ennél sokkal könnyebb út is: a csőd, és a drachmához való visszatérés. Az pedig az eddigi magatartásuk alapján kétségbevonhatatlan, hogy a könnyebb megoldások iránti alkati vonzódásuk erejét egy pillanatig sem szabad lebecsülni.

Ingyen pénzt kérni nem kell félnetek jó lesz

A múlt heti EU csúcson a feltételesen elhajított ólom-mentőöv szabadalmaztatásával végződő bohóckodásra azért került sor, mert a görög kormány, mielőtt tényleg elkezdett volna béka-ügetni az „Európai Monetáris Unió” feliratú német sörsátor kijárata felé, megpróbálkozott egy utolsó nagy húzással. Ebben nem az volt az újdonság, hogy úgy kértek ingyen pénzt, (egyidejűleg mantraszerűen ismételgetve, hogy ők nem kérnek pénzt,) hogy közben ők voltak mélyen felháborodva – ezt eddig is így csinálták. Az új elem az volt, hogy az IMF-hez fordulás „ultimátumával” megpróbáltak mindent kihozni az EU két vezető állama közötti feszültségből. A német-francia véleménykülönbség a megszokott módon került felszínre, azaz megint kiderült, hogy Európában Németország az egyetlen gazdasági nagyhatalom, de kiderült az is, hogy Franciaország változatlanul hajlandó a legnívótlanabb bohócprodukciókra is annak érdekében, hogy ez ne legyen túl fájdalmasan nyilvánvaló. Nincs is ezzel semmi baj, az európai integrációs rendszer stratégiai alapja a német-francia kiegyezés, ezt a speciális viszonyt pedig rendszeresen ápolni kell, a csendes megállapodások mellett látványos gesztusokkal is. Probléma abból lehet, ha az igazi megállapodásokat összekeverik a szimbolikus politizálással, márpedig a múlt héten mintha ez történt volna.

Hoznak is ajándékot meg nem is

Nézzük tehát azt a bizonyos ólóm-mentőövet, hogy is néz ki a maga valójában. A konstrukció megalkotásakor két, első látásra viszonylag nehezen összeegyeztethető szempontot kellett egymáshoz illeszteni: a németek megmondták, hogy ők nem fognak fizetni a görögök helyett, a franciák pedig megmondták, hogy szerintük a németeknek fizetniük kellene a görögök helyett. Gyáva bohócok futva menekültek volna a porondról, ha ilyen mutatványt követelnek tőlük, átadva a terepet a bűvészeknek és az artistáknak, de Európa vezető politikusait nem ilyen fából faragták. Megmutatták, hogy a bohócok is tudnak trapézon lengve nyulat elővarázsolni cilinderből, illetve képesek bármire, amire a tisztelt publikum igényt tart. A mutatvány főbb elemeit alább önkényesen pontokba szedjük.

1. A terv legtöbbet hangoztatott eleme az, hogy Görögország megsegítésében a főszerepet az EU játssza, az IMF-nek csak holmi „kiegészítő” szerep juthat.
2. A „főszerepet” játszó EU nem ad pénzt, főszereplőségének lényegét nyilván másban domborítja ki.
3. Ez egyáltalán nem baj, mert a görögöknek jelenleg nincs szükségük pénzre – ők mondták, biztosan így van. /Még hogy pénzre, ugyan már! Európa a közös értékekről szól, nemde?/
4. Ha a görögöknek nagyon nagy, de tényleg nagyon nagy szükségük lesz pénzre, akkor az IMF mellett közvetlenül fordulhatnak az EU tagállamaihoz is, és akkor azok adnak nekik, bilaterális alapon. Ezt azok a németek is megígérték, akik egyébként megígérték, hogy nem adnak nekik egy vasat sem.
5. A nagy-nagy szükség akkor áll elő, ha az égvilágon senki más nem ad nekik. Mármint pénzt. /Legkésőbb itt elkezdjük nem érteni: senki más? Az rendben van, hogy a gonosz piac nem, de a „kiegészítő” szerepet játszó, viszont olcsón adható pénzzel dugig lévő IMF sem? Mert ha az IMF ad, akkor minek a többi?/
6. Ha a piacról nem tudnak hitelt felvenni, akkor az IMF – nyilván szigorúan kiegészítő – segítsége mellett az EU tagállamai az önkéntesen és bilaterális alapon nyújtott hiteleket piaci hozamok mellett adják Görögországnak.

Ez utóbbi az a pont, amelynél a pénzügyi piacok és a politikai folyamatok együtthatásait foglalkozásszerűen figyelő egyszeri elemző megüvegesedett szembogarában a jól megszokott világító dollárjelek helyén sötét kérdőjelek tűnnek fel. Az egyszeri elemzőnek ugyanis reménytelen földhözragadtsága okán a „piaci hozam” azt a hozamszintet jelenti, ami a görög államkötvények piacán megjelenő eladók és vevők szerencsés esetben össze-összeérő ajánlataiból kialakul. Egy olyan helyzetben, amikor a görög kormány nem tud eladni új államkötvényeket, akkor biztosra vehető, hogy a befektetők egy ilyen pillanatban nem azért nem tolonganak a friss papírokért, mert éppen egymást tapossák a korábban kibocsátottak megvásárlásának lehetőségéért. Nem, egy ilyen eset egyértelmű azzal, hogy a görög állampapírpiac összeomlik, eltűnnek a vevők, kiszárad a likviditás, a korábbinál összehasonlíthatatlanul kevesebb tranzakcióra extrém magas, és egyre növekvő hozamszinten kerül sor. Ha az összeomlott állampapírpiac benchmarkolja az EU tagállamok által önkéntesen, bilaterális alapon nyújtott hiteleket, akkor ennek mi értelme van? És mi értelme lenne ilyen hiteleket felvenni a „kiegészítő” szerepet játszó IMF nagyon olcsó hitelei helyett? Pont annyi értelme lenne, mint ólomból mentőövet készíteni.

Mindezt igazán nem nehéz végiggondolni, ha veszi a fáradtságot, bármely európai állam- vagy kormányfő képes lenne rá, szakértői segítség nélkül is. Ha pedig az előadás főszereplője történetesen egy olyan személy, akiről túl azon, hogy idestova 4 és fél éve vitathatatlan rátermettséggel kormányozza Németországot, még azt is tudjuk, hogy politikusi pályára lépése előtt kvantumkémiai témában szerzett tudományos fokozatot, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a nekünk játszó bohócok között van olyan, aki tudja, hogy ez csak vicc. De vajon elegen vannak?

A produkció előadói mindenesetre látványosan örültek, hogy letudták a műsorszámot, a közönség nem túl lelkesen, de udvariasan tapsolt, az egyetlen gondjuk az lehet, hogy a porondon kell várakozniuk, amíg ezen a héten elkezdődik a következő szám, amikor is beengedik az oroszlánokat és a tigriseket, idomár nélkül. A görög államadósság-kezelő ugyanis a hétvégén bejelentette, hogy ezen a héten 5 milliárd euró értékben kívánnak aukciókat tartani, azaz nem sokáig nézegetik, simogatják az ólom-mentőövüket, hanem rögvest ki is próbálják élesben. Ha a görög állampapírpiacon az történne ezen a héten, hogy a múlt heti előadás és egy friss 5 milliárd eurós eladó tétel váratlan megjelenésének eredő hatásaként a hozamok beszakadnának, és utána úgy is maradnának, akkor ez a spot felesleges élcelődés volt, mert ebben az esetben az EU csúcs annak ellenére legalább messzebbre tolta a görög kapituláció idejét, hogy nyilvánosan két egymással konzisztens mondatot sem sikerült összeraknia. Ha viszont a hozamok nem csökkennek érdemben, akkor az azt jelenti, hogy a cirkuszban az oroszlánok és a tigrisek felfalták a bohócokat, ólomból pedig továbbra sem érdemes mentőövet önteni.