Még egy gyerek is tudja, mi egy vállalkozás

A gazdasági elemzések sokszor homályos, érthetetlen számtengere ijesztő ködbe burkolja a magyar gazdaságnak – majd egymillió vállalkozás alkotta – nevezett - majd 1 millió vállalkozás - struktúráját, fejlődési irányait, belső kockázatait vagy éppen lehetőségeit. A bonyolult képletek mögött nehéz meglátni a gyakran oly szembetűnő
összefüggéseket.

Játsszunk mégis egy kicsit a számokkal, tényekkel, és hagyjuk, hogy magukkal ragadjanak azok az egyértelmű felismerések, melyek egyaránt elgondolkodásra késztetnek vállalkozót, politikust vagy akár pályaválasztás előtt álló ifjú titánt.

Tény: ma kis hazánkban közel egymillió vállalkozás működik: rt.-k, kft.-k, bt.-k, egyéni vállalkozások stb. Egymillió vállalkozás egy nem egészen tízmilliós kis országban: Európában egyedülálló arány! Gazdasági csoda! Vagy mégsem?

Az Opten stratégiai igazgatójaként talán túlságosan is mélyen belelátok sok felszámolt cég tragédiájába és a cégek mögött kívülről csak statisztikai adatnak tűnő emberek, családok sorsába. Nyilván munkaköri ártalom nálam, hogy választ keresek a kérdésekre és megoldást a néha megoldhatatlannak tűnő problémákra. Így történt az is, hogy amikor nemrégiben kisfiamat óvodába vittem, csoportjában a következő kérdést tettem fel: „Szerintetek mi az a vállalkozás?” Kis tanácstalanság és rövid csend után egy bátor apróság bekiabálta: „A főnök rendesen fizet az embereknek azért, hogy megcsinálják azt, amit ő kitalált, és ezzel ő is sok pénzt keres.”

Ó, igen. Egy gyermeki definíció valójában sokkal többet jelent, mint amit első hallásra gondolnánk, pedig csak naiv, őszinte és tükrözi a gyermekek világba vetett hitét.

Feltételezi például, hogy egy vállalkozásban többen dolgoznak. Nézzük csak, hogy a majd egymillió vállalkozás közül hány foglalkoztat legalább öt főt. Alig több mint 70 ezer, ami csupán a vállalkozások 7%-a. Ez az arány máris rávilágít arra a problémára, hogy miért kell egy-két fős vállalkozásoknak ilyen hatalmas számban működnie, mi lehet a baj az adórendszerrel, a munkavállalói státusszal, miért jelennek meg tömegével a kényszervállalkozók. Egy biztos: a magyar gazdaságban jelen lévő vállalkozások fő jellegzetessége nem a munkaerő tömeges foglalkoztatása. Menjünk tovább, talán máshol találjuk meg a vállalkozói létforma kulcsát!

Vajon „a főnök rendesen fizet az embereknek”? Igen kritikus manapság ez a kérdés, hiszen a sok kényszervállalkozó, a fekete (szürke) foglalkoztatás komoly bevételkiesést jelent az államnak. Tény, hogy az egy főre jutó személyi kiadások a cégmérettel egyenesen arányosan, jelentősen növekednek. (Némi felüdülést jelentenek a szürkegazdaságban a külföldi tulajdonú cégek, ahol a cégkultúrába nem fér bele a zsebbe fizetés.) Persze mondhatjuk, hogy egy milliárdos cég megengedheti magának a drága munkaerőt, a kis KKV-cég pedig kénytelen beérni alacsonyan kvalifikált, olcsó munkaerővel. Tehát kétségtelen, hogy a főnök többnyire „fizet az embereknek”, kérdés, mennyire „rendesen” s milyen formában – talán ezáltal is saját vállalkozásba kényszerítve őket.

De térjünk vissza a gyermeki mondathoz, mely szerint a főnök „ezzel sok pénzt keres”. Nem szeretnék kiábrándító lenni, de nem tudom  szó nélkül hagyni ezt a megállapítást. Ön szerint, kedves Olvasó, hány olyan cég működik ma Magyarországon, amelynek éves nyeresége meghaladja a 2 millió forintot? (Igyekeztem nem magasra tenni a mércét, nehogy úgy gondolják, a lehangoló számadatok nagy igényeimből fakadnak. Ne feledjük, havi 167 ezer forintról beszélünk.) Nem csalás, nem ámítás, ilyen cégből szintén csak alig 70 ezer működik.

Összegezve: azt már tudjuk, hogy a vállalkozás nem attól vállalkozás, hogy alkalmazottak dolgoznak benne, vagy hogy az alkalmazottak „rendesen” vannak megfizetve, és még csak nem is attól, hogy sok pénzt lehet keresni vele. Akkor hát mitől? És itt, kedves Olvasó, hirtelen felnövünk. A gyermeki naivitást és ésszerűséget felváltja a felnőttek „rendezett”, ám gyakran sokkal érthetetlenebb szabályrendszere, a jogszabályi környezet. Hosszan lehetne idézni a cégtörvény és a gazdasági társaságokról szóló törvény ide vonatkozó paragrafusait, de van, ami ettől sem változik. Egy vállalkozás létrehozásához kevés dolog kell. Leginkább elhatározás, emellett némi „papírmunka” (melynek nagy része ma már elektronikus eljárásban történik). A vállalkozó tehát az esetek döntő többségében nem más, mint a saját élethelyzete érdekében e létformát választó polgár, aki a sok optimalizálás közben talán el is felejtette, hogy ezzel milyen kockázatot vesz a nyakába. Nem törődött azzal, mennyi lesz a nyugdíja, nem törődött azzal, hogy nem védi a munka törvénykönyve (felmondási idő, táppénz stb.), ellenben szívesen nevezi magát kényszervállalkozónak, holott az esetek döntő többségében valódi döntést hozott, mégpedig a nagyobb rövid távú haszonnal kecsegtető lehetőség mellett.

E kontrollálatlan vállalkozói közegben vajon kié a felelősség? Olyan magánszemélyek alakítanak újra és újra egy órán belül cégeket, akik már többször alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy hosszú távon életben tartsák vállalkozásaikat. Olyan „vállalkozók”, akik időről időre adósságokat hagynak maguk után a gazdaságban, veszélybe sodorva ezzel sok jóhiszemű cégvezetőt, azok alkalmazottait és családjait.

A gyermekeknél nem nehéz kiérdemelni a bizalmat. Náluk csak elveszíteni lehet azt, hiszen valamilyen különleges belső tisztasággal néznek a világra, telve bizalommal, hittel. Azt mondják, a gyermek attól válik felnőtté, hogy felismerések, gyakran csalódások és kiábrándulások kísérte életében átveszi a felnőttek bonyolult, sokszor tartózkodó és hideg viselkedési formáit.

És mi a tanulság? Hogy ne bízzunk senkiben? Hogy a feltétlen bizalommal akár saját cégünket, családunkat veszélyeztethetjük? Hogy ne vállaljunk felesleges kockázatokat, ellenőrizzük üzleti partnereinket, és múltjuk, jelenük, pénzügyi helyzetük fényében mi magunk döntsünk az üzletkötésről? Hogy jövőbeli nyugdíjunk és ellátásaink tekintetében csak magunkra számítsunk? Kétségtelen, hogy már ezek a felismerések is sokat javítanának a helyzeten. Talán ennyi csak a megoldás.

De nem kell és nem is szabad beletörődnünk ebbe a helyzetbe. Tervezhetünk adócsökkentéseket, hogy sokan visszataláljanak az alkalmazotti léthez, tervezhetünk „Tisztuljon meg a gazdaság!” programot az adósságszédelgők kiszűrésére vagy akár hirdethetünk „Fehér holló” razziát is, mellyel igyekszünk kiszűrni a szürkegazdaság szereplőit. De látjuk magunk előtt azt a választási szlogent, amely 600 ezer magyar vállalkozás megszüntetését, a várható nyugdíjak és az alkalmazotti lét becsületének visszaadását ígéri? Miért tűnik ez világtól elrugaszkodott ötletnek? Hiszen miénk a felelősség, hogy gyermekeink miben hisznek, hogy mit látnak a világból. Mivel nekik kell folytatni, amit mi is örökségül kaptunk elődeinktől. Nekünk kell változtatni ahhoz, hogy nekik egy tisztább, átláthatóbb gazdaságot adjunk tovább, és ehhez talán nincs is jobb út, mint egy kicsit gyermekké válni.