Csak ezt éljük túl, legalább holnapig
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Pénz beszél cikkek
-
Itt az MNB válasza, ezért változik a kötelező tartalékrendszer - Elon Musk megint nagyot mondott, de most senki sem nevet rajta
- Mi az igazság a hazai közbeszerzésekkel kapcsolatban?
- A csapból is az akkumulátorgyár folyik, de a lényegről senki sem beszél
- Már látni, hogyan győzheti le az energiaválságot a digitalizáció
A blogról
Kínában a március közepén lezajlott vezetőváltás óta minden jel szerint erősödik a nyugati szél, legalábbis ami a gazdaságpolitikát illeti. A dinamikájukat vesztett exportpiacok növekedést generáló hatását fél évtizede, jobb híján, kényszerből pótló, a külső keresleti sokk tompítására szolgáló, kézi vezérlésen, valamint az elképesztő volumenű mesterséges hitelexpanzión alapuló gazdaságirányítási modell elérkezett fenntarthatóságának határaihoz. Az új vezetés pedig nem vesztegeti az időt, és nem hagy kétséget a tervezett változások irányát és mélységét illetően sem.
A gazdasági döntéshozók körében jelentős olvasottságnak örvendő Fortune magazin nemrégi számában „China – Ready for Revolution” címmel jelent meg egy egész oldalas fizetett hirdetés – egy PR-cikk –, amely az új elnökre és az új miniszterelnökre név szerint hivatkozva arról igyekszik meggyőzni az olvasót, hogy Kína a szabadpiac értékeit és előnyeit felhasználva képzeli el a jövőjét. A cikket egy másik, szintén egész oldalas hirdetés követi, amely beruházásra ösztönöz egy Peking közeli autonóm fejlesztési övezetben, ahol egyébiránt a Fortune 500-as listáján szereplő vállalatok közül több mint 200 már jelen van.
A kapitalista fordulat?
Nézzük, miben áll a beruházásra csábító kormányzati PR forradalmisága, új vezetői szerint mire épül a világ második legnagyobb gazdaságának jövője. A cikkben a kínai miniszterelnök azt üzeni a világ legbefolyásosabb vállalatvezetőinek, hogy meg akarja fékezni a kormányzat hatalmát, továbbá célul tűzte ki a bürokrácia és a szabályozási környezet visszavágását.
Az üzenet részét képezi az is, hogy Kína „nagyobb szerepet szán a szabadpiacnak, és nagyobb teret kíván adni a külföldi vállalatoknak”. A szöveg említi a gazdasági növekedés drámaian csökkenő dinamikáját, és világossá teszi, hogy a kínai vezetés nem hisz abban, hogy normatív eszközökkel változtatni tud ezen a negatív tendencián: „bíznunk kell a piaci mechanizmusokban”, hangzik a szó szerinti idézet a miniszterelnöktől.
Otthon is ez a mantra
Az üzenet hitelességét egyébiránt éppen az hivatott biztosítani, hogy a Fortune magazin olvasói számára nem készült külön üzenet – az ott használt megfogalmazások pontosan azok, amelyek az elmúlt hónapokban elhangzottak a különböző kormányzati intézmények, illetve az állampárt parancskihirdetésre szolgáló rendezvényein.
Ezen persze nincs mit csodálkozni: egy olyan hatalmas hajóval, mint a kínai gazdaság, aligha lehetne úgy manőverezni, hogy a híd egészen mást mond a gépháznak, az utasoknak és a közelben lévő többi hajónak – ez valószínűleg egy kisebb gyorsnaszád esetében sem lenne feltétlenül hatékony.
A kézi vezérlés, a mesterséges hitelezés, a soha meg nem térülő állami és helyhatósági beruházások gyakorlatának leépítése egységes és eltökélt kommunikáció esetén is gigantikus erőfeszítést követel a kínai kormányzattól.
Nem pusztán arról van szó ugyanis, hogy a modellváltás, a piaci koordináció és a belső fogyasztás súlyának megnövekedése nagyon rövid és nagyon hosszú távon is számtalan oldalról fenyegeti a politikai rendszer stabilitását. Éppen elég nagy kockázat lenne, és a műtét sikerét önmagában megkérdőjelezhetné ez is, de emellett a kormányzatnak meg kell küzdenie a jó érdekérvényesítő és jelentős autonómiát élvező ellenérdekeltekkel is.
A legalizált korrupciót kell megtörni
A mesterségesen felpumpált hitelezésből finanszírozott, soha meg nem térülő beruházások, az üres városrészek, a néptelen autópályák, a felesleges acélüzemek, repülőterek és kikötők építése lényegében a legalizált korrupció világát hozta el temérdek hivatalnoknak, helyi és országos politikusnak, vállalatoknak és üzletembereknek.
A gazdaságot államilag vezérelt beruházásokkal és/vagy túlhiteleztetéssel kényszerlélegeztető modell lényegi sajátosságaiból fakad, hogy minden mindegy, csak menjen a verkli.
Nem baj, ha a hiteleket nem fizetik vissza, nem baj, hogy egy tevékenység teljesen értelmetlen és fenntarthatatlan, a lényeg az, hogy tompítsa a sokkot – vagy ha már esetleg erre sem képes, akkor az elkerülhetetlen sokk legalább ne ma következzen be, hanem húzzuk ki legalább holnapig. Ha jön a vízözön, legalább utánunk jöjjön. Addig pedig sok olyan szereplő jár nagyon jól, akik a piacihoz közelebb álló sztenderdek között – szerényen szólva is – nem járnának olyan jól.
Az ezüstálcáról csipegetők lefejezése
A legalizált, sőt parancsba adott gazdasági irracionalitás haszonélvezői pedig nem szívesen veszik tudomásul, hogy számukra vége a jó időknek, főleg akkor nem, ha még nem ég a ház, csak mindenféle elemzők és közgazdászok dobálóznak fenyegetően alakuló grafikonokkal.
Kínában sincs ez másként: a nem független intézményként, hanem kormányszervként működő központi bank legújabban valóságos intésekben és fegyelmező aktusokban volt kénytelen részesíteni a bankrendszert, a likviditási csapok pillanatokra történő elzárásától az eddigi garantált marginok eltörlésig terjednek az eddig alkalmazott, bármilyen összehasonlításban szokatlannak nevezhető eszközök.
A korrupt helyi hatalmasságok, hivatalnokok, az állami ellenőrzésű vállalatok gazdálkodási irracionalitással kombinált szabadrablásban magukat kitüntető vezetői a saját szempontjukból ráadásul akkor járnak el racionálisan, ha a játék végének közeledtével még utoljára meglépnek mindent, amit csak lehet.
A felülről parancsolt, átmeneti, taktikai jelleggel racionálisnak tűnő, de természetüknél fogva irracionális és fenntarthatatlan gazdaságpolitikák még időbeni korrekciójának legnagyobb akadályai mindig azok, akik saját egyéni horizontjukon nagyon is racionálisnak tűnő okokból ragaszkodnak a piaci mechanizmusok érvényesülésének szükségszerűségét tagadó gazdasági képtelenségekhez.
Úgyis csőd lesz a vége
Ettől függetlenül a gazdasági képtelenségekre épített struktúrák mindig összedőlnek vagy elhalnak, Kína pedig egyelőre szerencsésnek mondhatja magát, amiért a politikai elitje képes nem összekeverni a rövid távú kényszermegoldásokat a hosszú távra szóló, a gazdaság szereplőinek magatartását alapvetően meghatározó kulturális mintázatokkal.
Elgondolkodtató, hogy a tűzoltás és az építkezés közötti higgadt, bátor különbségtételre egy olyan politikai elit mutat készséget, amely nincs kitéve semmiféle intézményes demokratikus kontrollnak. Egy olyan politikai elit teszi ezt tehát, amelynek egyedül a józan ész parancsait kell követnie – figyelmeztető bizonyítékául annak, hogy a gazdasági racionalitás útjairól letérve csak a térképen jól jelölt, kipróbált roncstemetők felé lehet hajózni, akárki tartja akármilyen szilárdan a kezében a kormányt.
Az pedig, hogy egy diktatórikus módszerekkel egyben tartott, globális súlyú birodalom urai, a belpolitikai status quo kérlelhetetlen őrei a fenntarthatónak gondolt gazdaságpolitikai pályához, a racionalitáshoz, a normalitáshoz való visszatérést forradalomnak kénytelenek nevezni, ha hitelesnek akarnak látszani, önmagában nézve, nyelvi értelemben is több mint érdekes. „Élj meg érdekes időket!”, mondja a sokat idézett régi kínai átok... ami azt illeti, unalomra nem panaszkodhatunk.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon