Miért ne rettegjünk annyira a demográfiai katasztrófától

2016.03.24. 06:46
57 hozzászólás
Ha Magyarországon – akár hazai, akár európai – demográfiáról vagy nyugdíjakról van szó, a hangnemet leginkább a katasztrófahangulat határozza meg. Az alábbi cikkben amellett érvelek, hogy ez a pánik túlzott: bár az elöregedés hatása a gazdaságra elvitathatatlanul negatív, ennek nagyságrendje az összeomlástól azért messze áll, ráadásul jelentős tartalékokkal is rendelkezünk még a demográfiai hatások ellensúlyozására. Vagyis a demográfiai kihívás jelentős ugyan, de kétségbeesésre azért nincs ok. Ha mindenáron rettegni akarunk, akkor inkább az elvándorlástól féljünk.

Demográfiai cunami közeleg”, „ Magyarországon üthet a legnagyobbat a nyugdíjkatasztrófa”, „ Kezelhetetlenül elöregszünk 2050-re” - csak néhány a közelmúltban megjelent demográfiai témájú újságcikkek címeiből. Az elöregedésre való közhelyes hivatkozás a migráns-vitában is gyakran hangzik el mondván, nincs más választásunk, bevándorlókra van szükségünk.

A vagyonkezeléssel foglalkozó cégek ügyfél-kommunikációjában is központi szerepet kap a riogatás: rakj félre most azonnal, különben éhen halsz öregkorodra. Természetesen az önmagában jó dolog, hogy egyre tudatosabban és többet foglalkozunk az elöregedés kihívásaival, mert fontos problémáról van szó. A katasztrofizálás azonban nem segíti elő a legjobb megoldások megtalálását, és mint az alábbiakban bemutatom, nem is igazán indokolt.

Nem az számít, hány éves, hanem hogy dolgozik-e

Amikor az öregedés gazdasági hatásait szokták szemléltetni, előbb-utóbb előkerül a függőségi ráta (dependency ratio). A függőségi ráta azt mutatja, hány inaktív korú ember jut egy aktív korúra. Inaktív korúnak általában azt tekintik, aki 15 évesnél fiatalabb vagy 65 évesnél idősebb (az életkorhatárok néha ettől eltérőek), aktívnak pedig a 15-65 közöttieket. Az alábbi ábrán látható, hogy az Európai Bizottság egy munkacsoportjának előrejelzése szerint Magyarországon 2060-ra 78 inaktív korú jut majd 100 aktívra, szemben a mostani 48-cal (ez a fiatal inaktívak rátájának szinten maradásából és az idősek rátájának drasztikus emelkedéséből áll elő). Hasonló a helyzet az EU egészében is.

A függőségi rátával azonban van egy olyan probléma, hogy csak az egyének életkorát nézi, nem pedig azt, hogy ténylegesen dolgoznak-e. Pedig a gazdasági hatásokat a valóságban nem az határozza meg, ki hány éves, hanem az, hogy hányan dolgoznak. Ennek korrekciójára szokás számítani az ún. gazdasági függőségi rátát (economic dependency ratio), ami a ténylegesen inaktívak számát viszonyítja a ténylegesen aktívak számához az inaktív/aktív korúak aránya helyett. A különbség tehát, hogy míg a sima függőségi ráta egy 30 éves munkanélkülit aktívnak vesz, egy 67 éves dolgozót pedig inaktívnak, addig a gazdasági függőségi rátánál fordított a helyzet.

A fenti ábrára a demográfiai függőségi ráta mellett a gazdasági függőségi rátát is feltettük Magyarországra és az EU-ra is (forrás: továbbra is a Bizottsági munkacsoport becslése). Ami legelsőre szembeötlik, hogy jelenleg a gazdasági függőségi ráta 2,5-3-szorosa az életkor alapú függőségi rátának. Ennek oka az, hogy az aktív korúak közül sokan nem dolgoznak: ők munkanélküliek, háztartásbeliek, egyéb inaktívak, tanulók vagy korai nyugdíjasok – az okok az EU egyes országaiban igen eltérőek.

A lényeg, hogy még jelentős tartalékok rejlenének az elöregedésnek az eltartotti arányra gyakorolt negatív hatásának ellensúlyozására a munkaképes, de inaktív emberek foglalkoztatásba vonásával a következő generációkban – Magyarországon és az EU-ban egyaránt. Persze ez nem egyszerű feladat, és a múltban folytatottnál hatékonyabb oktatás-, munkapiaci, szociális és integrációs politikákat igényelne. De a lényeg, hogy a demográfia nem dönt el mindent és az ellensúlyozási potenciál jelentős. A hivatkozott Bizottsági munkacsoport előrejelzéseiben sikeres alkalmazkodási pályákat feltételeznek, amelyek mentén például Magyarország esetében többek között az aktív korúak foglalkoztatási rátája a mostani 63%-ról 73%-ra javul (ami egyáltalán nem irreális), és összességében a tényleges gazdasági függőségi rátánk 2060-ig nem is lesznek rosszabb a mostaninál. Hasonló a helyzet az egész Unióra vonatkozó előrejelzésnél.

Itt hozzá kell tenni, hogy sajnos a hazai helyzet valószínűleg ennyire azért nem rózsás, mivel a Bizottság demográfiai előrejelzése sokkal optimistább Magyarországra, mint például a KSH Népességtudományi Intézetének – szerintem sokkal reálisabb feltételezésekre épülő – előrejelzései (ennek részleteibe terjedelmi korlátok miatt nem mennék bele). A fenti ábrák csak annyit akarnak mondani, hogy a gazdasági és életkor alapú függőségi ráták nagyon el tudnak válni egymástól, ha a demográfiai változásokat megfelelő egyéb intézkedések kísérik.

Mi következik mindebből? Az, hogy a demográfia negatív hatásai miatt a jövőben Európa tényleg nem engedhet meg magának olyan luxusokat, mint hogy például 3 millió spanyol fiatal egyáltalán ne dolgozzon, vagy hogy az effektív átlagos nyugdíjba vonulási életkor 60 év alatt legyen (mint Magyarországon tavaly előtt). Sokaknak kell majd munkába járni idősen is egészen addig, amíg munkaképes állapotban vannak. Ebben is még jelentős tartalékok vannak: az Eurostat szerint jelenleg az EU-ban egy 65 éves ember még átlagosan közel 9 évet – Magyarországon 6-ot – él egészségügyi korlátozottságok nélkül, miközben a legtöbb európai országban a 65-84 év közöttiek aktivitási rátája az 5%-ot se éri el. Hogy ennek nem csak egészségügyi okai vannak, azt jól mutatja, hogy közben más országokban – például Izlandon és Norvégiában – ugyanez a ráta már most is 20% körüli. Persze a hosszabb munkában töltött idő vagy az aktív korúak munkanélküliségének alacsonyabb tolerálható szintje visszalépést jelent majd a jelenlegi európai jóléti szinthez képest, de katasztrófáról azért szó sincs.

Számíthatunk a tőkére és a technológiára

Főleg, hogy a gazdasági növekedést és az életszínvonal javulását korábban sem elsősorban a népességnövekedéstől, hanem a technológiai fejlődéstől és a tőkefelhalmozástól vártuk. A különböző gazdasági előrejelzésekből a kommentátorok általában azt szokták kiemelni, hogy a népesség öregedése a következő évtizedekben mennyivel rontja a potenciális gazdasági növekedését. Ez nem egy jelentéktelen szám: a különböző kutatások akár Magyarország, akár az egész EU esetében a demográfia lefojtó hatását az egy főre jutó GDP-növekedésében évi 0-1,5% közötti nagyságrendre teszik. De ismereteim szerint nincs olyan modellszámítás, amely azt prognosztizálná, hogy növekedés egyáltalán nem lesz: az előrejelzések még a demográfiai hatáson felül is többnyire legalább évi 1%-os egy főre jutó reálgazdasági növekedést valószínűsítenek Magyarországra, és az EU-ra egyaránt (Magyarországra készült becslések itt, EU-ra itt). Persze az, hogy a demográfiai helyzet akár felezheti is a növekedést, nem jó hír, de megint csak: összeomlásról túlzás beszélni, mert növekedés azért lesz.

De az egészségügy meg a nyugdíjrendszer csak összeomlik, nem?

További mumus még az elöregedés egyes társadalmi alrendszerekre, így különösen a nyugdíjrendszerre és egészségügyi ellátásra gyakorolt hatása. Ezek is valóban komoly problémák, de nem kezelhetetlenek. Nagyon röviden: amennyiben a munkaképes inaktívakban rejlő, fentebb bemutatott tartalékokat a gazdaság ki tudja aknázni, akkor a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer kiadásai is szinten tarthatók részben a nyugdíjkorhatár-emeléssel, részben az egyéb típusú – jelenleg munkaképes embereknek nyújtott – szociális ellátások átcsatornázásával.

Ami az egészségügy hatalmas problémahalmazát illeti: valójában ebben épp az elöregedés – az elérhető új technológiák és kezelések árának drasztikus emelkedése, a növekvő és indokolatlan túlfogyasztás és az egészségügyi pálya attraktivitásának csökkenése mögött – még a legkiszámíthatóbb kihívás, mivel az egészségügyi kiadások az emberek nagy átlagában a haláluk előtti utolsó életévekre koncentrálódnak. Vagyis a hosszabb életűeknél az egészségügyi kiadások nem feltétlenül magasabbak nagyságrendileg életük során, mint a korábban halóknál, csak később jelentkeznek. Mindenesetre egy hazai tanulmány 2060-ig a GDP 1,5%-ának megfelelő költségemelkedést számszerűsíti a hazai egészségügyi kiadásokra az elöregedés parciális hatásaként – megint csak: ez nem kevés, de nem is tragikus mértékű.

A kétségtelenül negatív demográfiai folyamatok hatásait azért is lenne szükséges tárgyilagosabban kezelni, hogy az ellensúlyozásukra szolgáló opciókat is józanabbul lássuk. Leginkább kettő egyszerűnek látszó stratégiát szokás emlegetni közhelyszerűen a „nyugdíjkatasztrófa” elhárítására: az előtakarékoskodást illetve a bevándorlást. Valójában mindkettő nagyon erős feltételezésekre épül és ezért önmagában egyik sem jelent megoldást.

Segít a pénzügyi megtakarítások felhalmozása?

Az előtakarékoskodásra alapozó stratégia arra az illúzióra épül, hogy pénzügyileg ki lehet trükközni a demográfiát, és hogy a társadalom elöregedése nem lesz hatással sem a félretett megtakarítások reálértékére, sem a termékek, szolgáltatások árszintjére. Sajnos valószínűleg ezek közül egyik sem igaz: a demográfia az elöregedő társadalmakban az eszközárakat is jelentősen lenyomhatja. Hogy csak egy példát mondjunk: egy BIS kutatás a népességfogyás németországi ingatlanárakra gyakorolt parciális hatását 2050-ig -75%-ra becsüli, el lehet képzelni, hogy ha a lakásárak ennyivel mennének le, hogyan hatna ez más eszközök – pl. építőipari cégek, jelzálogbankok részvényeinek – árára. Persze a nyugdíjcélú megtakarítások mehetnek fiatalabb, külföldi társadalmak eszközeibe is, de ez is eléggé sötét ló, mivel súlyos kockázatok sorának felvállalását jelenti (ráadásul a népesség nem csak a fejlett országokban öregszik, hanem már a legtöbb feltörekvőben is).

De még ha a megtakarítási eszközök árait önmagában nem is nyomná le semmi, a megtakarításaikat felélni kívánó idősek a kevés fiatal munkaerejének emelkedő árával szembesülhetnek. Szemléletesebben: hiába ül 100 öregember egy-egy halom pénzen, ha csak egy nővér van, aki kiviszi az ágytálat, akkor csak a legnagyobb pénzhalmon ülőét viszi ki. A lényeg, hogy ha a nap végén ugyanúgy kevés fiatalnak kell eltartani sok öreget, akkor ezt a reálgazdasági alapfelállást a pénzügyi folyamatok sem képesek megváltoztatni. Így az elöregedés hatásainak semlegesítését csak a nyugdíj-előtakarékosságtól várni össztársadalmi szinten nagyjából olyan, mintha a diszkótüzek elleni védekezésül azt javasolnánk, hogy mindenki álljon közel a kijárathoz – egyéni szinten talán működhet, közösségi szinten nem.

Közben a nyugdíj-előtakarékosság túlhangsúlyozása mellett kevesebbet szokás beszélni olyan stratégiákról, amik össztársadalmi szinten is fenntarthatóbbak lennének: például az egészségmegőrzésbe való beruházás, vagy mondjuk a nyugdíj-megtakarítások gyerekvállalásra való felhasználhatósága (utóbbinál megfontolandó lenne a nyugdíj-előtakarékosság feltörhetőségét engedélyezni második vagy harmadik gyerek vállalása esetén).

Akkor majd a bevándorlók?

A jelenlegi migránsvitában a befogadás-pártiak egyik gyakori érve az öregedő európai lakosságára való hivatkozás. Csakhogy ez az érv önmagában nem elég körültekintő, mivel az életkoralapú és a tényleges gazdasági aktivitáson alapuló függőségi ráták fentebb már bemutatott különbségeit nem veszi figyelembe. Vagyis, hogy önmagában nem az a fontos, hogy elég fiatal legyen, hanem az, hogy elegen dolgozzanak. A fiatal bevándorlók csak akkor segítenek kiegyensúlyozni a demográfiai folyamatokat, ha megfelelően magas arányuk fog (megfelelő termelékenységgel) ténylegesen is dolgozni.

Csakhogy ez egyes eddigi tapasztalatok tükrében – Finnországban például a legnagyobb bevándorló-csoportot alkotó fiatal szomáliaiak 38%-a inaktív – illetve a jelenleg Európába érkező migránsok alacsonynak tűnő képzettségi szintje miatt legalább is nem evidens. Természetesen a megfelelő képzettségű bevándorlók bevonzása, az okos migrációs politika a demográfiai problémákra adott stratégiában szerepet kell, hogy kapjon, de önmagában fiatal emberek differenciálatlan beengedése egyáltalán nem biztos, hogy bármit is segít az elöregedéssel küzdő európai gazdaságokon.

Ha mindenképp rettegni akarunk, akkor itt az elvándorlás

Összességében tehát szerencsésebb lenne, ha a társadalom elöregedésével kapcsolatos – egyébként komoly és valós – kihívások témáját józanabb és megoldás-orientáltabb hangnem jellemezné a közbeszédben, mivel a probléma komoly, de okos foglalkoztatás-javító politikákkal igenis reális cél a kezelhetősége. Mindazonáltal, mivel Magyarországon az általános pesszimista hangulatnak ellentmondó véleménnyel kiállni mindig kockázatos (főleg olyan témában, ahol aggodalomra azért tényleg van ok), röviden utalnék még az elvándorlás problémájára. Na, az tényleg elég félelmetes és ráadásul nem is igazán látszik, mit tehetnénk ellene. Én inkább attól rettegnék, nem az öregedéstől.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!