Mol-INA: soha nem ér véget a történet

A Mol soha véget nem érő története az INA-val újabb fordulóponthoz érkezett a múlt héten. Egyrészt az orosz Roszneft bejelentkezett a cégért, másrészt a Mol a svájci szövetségi bíróság előtt végleg megnyerte a 2014 év elején indított eljárást, ami kimondta, hogy a Mol nem korrupcióval szerezte meg az INA-t és az eredeti, 2009-es megállapodást továbbra is érvényes.

Ez utat nyit egy jelentős kártérítésnek a Mol előtt. Egyre nagyobb a nyomás a horvát kormányon, hogy lépjen az INA ügyében, csakhogy a helyi politika és az Agrokor-csőd megköti a horvát fél kezét.

A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a „sohavégetnemérős” történet egy darabig még tényleg nem ér véget.

Csak emlékeztetőül: a Mol 2003-ban vette meg az első 25 százalékot az INA-ban 505 millió dollárért, majd a nagy áttörés 2008 végén következett be, amikor a cég 2,800 kunás részvényár mellett (531 dollár/részvény) megvásárolt további 22,15 százalékot és megegyezett a horvát kormánnyal az irányítás átvételéről. A Mol később további részvényeket vett a piacon és jelenleg 49,08 százalékos részesedéssel bír a vállalatban.

A Mol számára ez a regionális akvizíció kudarccá vált. A legnagyobb horvát cég kontrolljogát elvitatta később a kormány, a Mol elnök-vezérigazgatóját, Hernádi Zsoltot korrupcióval vádolták meg, az állami fél pedig nem tartotta magát a privatizációs szerződéshez. Válaszképpen a Mol sem ruházott be az INA-ba és a vállalat beolvasztása és integrálása a cégcsoportba lényegében leállt az elmúlt években. Furcsa társasággá vált az INA.

A társaság bár cash flow pozitív – az INA kutatás-termelés üzletága termeli a nyereséget a mostani olajár mellett, a finomítás-kereskedelem lényegében EBITDA zéró a jelenlegi környezetben –  , a vállalat lényegében nem rendelkezik jövőképpel és alig ruház be.

Egy tipikus vesztes-vesztes szituáció alakult ki a két főtulajdonos, a Mol (49,08% tulajdonos) és a horvát állam (44,85% tulajdonos) között: a megegyezés hiánya miatt a cégérték folyamatosan erodál.

Az INA a helyi nacionalizmus áldozatává vált, gyakorlatilag

a megegyezés hiánya folyamatos veszteséget okoz mindenkinek.

Igaz, ha a délszláv történelmet nézzük, ez még mindig kismiska ahhoz képest, hogy ezek az emberek egy prosperáló országot is gallyra tudtak tenni.

A labda a horvát kormány oldalán pattog. A Mol szemmel láthatóan belefáradt az INA-ért való harcba. A rengeteg menedzsment-erőforrást felzabáló küzdelem után a cég vezetése és talán maga Hernádi Zsolt sem bízik abban, hogy itt valaha is értelmes megegyezés születhet. A közép-kelet európai olajipari társaság már többször kifejtette, hogy nem zárkózik el az eladástól – persze nem mindegy, hogy kinek és mennyiért. Emellett a Mol perli a horvát kormányt a genfi választóbíróság mellett még Washingtonban is , ami jó eséllyel vaskos, akár több száz millió eurós kárpótlást ígér a Molnak, miután a horvát kormány megszegte privatizációs ígéretét, különös tekintettel a helyi gázár szabályozásra.

A horvát kormány kezében levő eszközök azonban igencsak végesek.

  • Egyrészt a GDP 13 százalékát kitevő árbevételű Agrokor csődje átvette az INA ügy rendezésétől a prioritást.
  • Másrészt a helyi áramszolgáltató, a HEP 25 százalékának eladásáról sincs hír, ami lehetővé tenné a Mol részesedés visszavásárlását.
  • Harmadsorban a horvátok az ígéretek és a tavaly december 24-i miniszterelnöki bejelentés ellenére sem talált megfelelő tanácsadót, aki képviselné az államot és elősegítené a részesedés visszavásárlását.

Úgy tűnik, hogy a nacionalista retorikával teletűzdelt ígérethalmaz csak egy nagy blöff, semmi más. A horvát állam 2016 végén a GDP 83 százalékának megfelelő eladósodottsággal rendelkezett – az INA megvételéhez szükséges, általam becsült legalább 2 milliárd dollár a GDP 6 százalékkal emelné tovább ezt az egyébként nem alacsony mutatót. A befektetésekre éhező piac talán adna erre a célra pénzt, de

az ország további eladósítása még a kurucos horvát politikát is taccsra vághatja.

A Roszneft belépése lehetőséget jelent a Molnak további nyomásgyakorlásra a horvát kormány irányába. Azonban az INA eladása az orosz cég felé a Molnak sem jelentene valódi alternatívát, főleg, ha az oroszok nem egyeznek előtti ki a horvátok politikusokkal.

Hernádi Zsolt a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az ellene vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult per másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán 2014. december 3-án. Az első fokon eljáró Fõvárosi Törvényszék május 26-án felmentette Hernádi Zsoltot.
Hernádi Zsolt a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az ellene vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult per másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán 2014. december 3-án. Az első fokon eljáró Fõvárosi Törvényszék május 26-án felmentette Hernádi Zsoltot.
Fotó: Mohai Balázs / MTI

A Mol számára a tengeri kijárat mind olaj, mind termékkereskedelmi szempontból kulcsfontosságú. Ennek az átadása a fő ellátó orosz cég felé nem felel meg a Mol hosszútávú érdekeinek. A horvát részről pedig szerintem igencsak megfontolandó, hogy az állami olajcég kontrolljoga egy sokkal erősebb és az olajpiacon nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező, nem EU-s ország vállalatához kerül.

Olajipari oldalról ez persze teljessé teheti a volt Jugoszlávia újraegyesítését, hiszen a szerb NIS a Gazpromneft, a bosnyák Bosanski Brod pedig a szintén orosz Zarubezsneft tulajdonában van. A Roszneft tulajdonosként valószínűleg hasonló reorganizációt hajtana végre, mint a Mol, tehát nem kell különösen hinni annak az ígéretnek, hogy az orosz nagyvállalat nagylapáttal fektetnének be a perspektíva nélküli sziszeki finomítóba. Az oroszok is megtérülést várnak el egy befektetéstől, még úgy is, hogy a Roszneft beszállítói oldalon is kereshet az ügyön.

Még egy fontos tényező segíti a horvát államot: ez a már tíz éve Krk szigetére tervezett LNG (cseppfolyós földgáz) terminál lehet. A horvátok jövő év elején szeretnék elindítani a beruházást. A kérdés persze, hogy az EU által is támogatott projekt talál-e elég magánbefektetőt tekintettel az INA körüli vitára. Bár szerintem ez a projekt más okok miatt is ismét halasztást nyer, az INA-ügy megoldása jelentősen javítaná a magán beruházási kedvet és növelné a horvát állam iránti bizalmat. Arról nem is szólva, hogy 2020 után ez a horvát GDP 0,5-1,0 százalék körüli összegének megfelelő tranzitbevételt eredményezhetne a költségvetésnek.

Sajnos összességében megállapítható, hogy az INA körüli helyzet megoldása nem holnap fog bekövetkezni. A legvalószínűbb forgatókönyv a további huzavona folytatódása, aminek

a végén a cégérték annyira összezsugorodik, hogy tulajdonképpen érdektelen lesz a tulajdonlás.

A piac ráadásul gyorsan változik: az INA már most késésben van a rijekai finomító késleltett kokszoló beruházásával, melynek célja a finomító kihozatalának javítása és a pakura (fuel oil) termelés radikális csökkentése. Mivel 2020-tól várhatóan érdemben leszűkül az európai pakurapiac az új globális hajózási sztenderdek nyomán, ez tovább süllyesztheti az INA finomítóinak egyébként sem fényes nyereségességét.

Ja és ezt a beruházást bármelyik tulajdonosnak, mondjuk a horvát államnak, is meg kell tennie, különben hamarosan be lehet csukni a kaput vagy lapátolni a feneketlen kútba a pénzt. Az igazi győztes-győztes (win-win) szituáció – azaz kiegyezés a MOL-lal – a politika és a sérelmekkel teli múlt miatt huzamosabb ideig lekerült a porondról.