Kipukkant a lufi, bezárt a Neuer Markt

2002.09.27. 10:31
A Deutsche Börse AG úgy döntött, hogy bezárja a technológiai vállalatok részvényeinek kereskedésére szakosodott Neuer Marktot - tudósított a Bloomberg hírügynökség.
A Nasdaqra adott német válaszként emlegetett piac csak a technológiai boom idején váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a száguldó részvényárfolyamok az egyébként igen konzervatív befektetőknek számító németeket is képesek voltak a kockázatos piacra csábítani.

Az 1997-ben alakult börze összes papírját tartalmazó index értéke az első évben a háromszorosára ugrott, miközben a DAX-30 "csak" 50 százalékos növekedést produkált. A kecsegtető profit reményében Németországban a részvénytulajdonosok száma új történelmi csúcsra, 6,2 millió főre emelkedett.

Ám a csodák Németországban sem tartanak örökké. A technológiai lufi kipukkanásával meredeken zuhanni kezdtek az árfolyamok, s a sajtó az elmúlt évben már a megtévesztett kisbefektetőkről és újabbnál újabb mérleghamisítási botrányokról, vállalati csődökről szóló tudósításoktól volt hangos.

A tech-börze irányadó indexe az elmúlt két és fél évben 95 százalékkal zuhant, a csúcson 440 milliárd eurót is elérő piaci kapitalizáció 22 milliárdra olvadt (a részvénytulajdonosok száma pedig ismét a korábbi 4,68 millió fő közelébe süllyedt). A Neuer Markt megmaradt papírjai legkésőbb 2003 végétől a Deutsche Börsén folytatják pályafutásukat.