rssPénzügyi pánik, gazdasági válság

 
Percről percre

 New Yorkban fellendülést várnak, erősödéssel nyitott a tőzsde

A befektetők az amerikai kormányzati csomagtól fellendülést várnak és ez a várakozás pénteken is fellendülést hozott a New York-i részvénypiacokon a kereskedés elején. Néhány perc leforgása alatt a tőzsde DJIA indexe több mint 100 ponttal, azaz mintegy 1,2 százalékkal erősödött, a Nasdaq composite index viszont csaknem 2 százalékkal. Innét már nem erősödtek tovább. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite 2,0 százalék (31,19 pont) növekedéssel 1546,24 ponton fejezte be a csütörtöki napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8063,07 ponton zárt 1,3 százalék (106,41 pont) erősödéssel. A DJIA napi legnagyobb nyeresége 130 pont, legnagyobb vesztesége 112 pont volt. A nyugat-európai tőzsdék is igen pozitív hangulatban voltak a pénteki New York-i nyitáskor: a londoni Footsie nyeresége 1,7 százalék, a frankfurti DAX-30 már 2 százalékot ért el. Az olaj piac ára határozottan ment lefelé: az amerikai könnyűolaj jegyzése 39 dollár alá is ment, tőzsdenyitáskor hordónként 39,05 dolláron állt. Az euró ekkor 1,2881 dollárt ért.(MTI)

« Vissza a többi bejegyzéshez

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!