Ilona
16 °C
33 °C

Folytatódik a bónuszháború

2009.03.30. 07:34
Egymás után jelentik be a bankok, hogy részben vagy teljesen visszafizettetik vezetőik tavalyi bónuszait, és csökkentik, illetve megszüntetik a jutalmakat és a részvényvásárlási opciókat. Ezzel nemcsak a még mindig növekvő közfelháborodást akarják leszerelni, hanem így próbálnak elébe menni az általuk tervezettnél jóval drasztikusabb kormányzati intézkedéseknek.

A francia kormány például még ezen a héten kormányrendeletet ad ki, amely az állami segítségben részesülő bankoknál megtiltja a vezetők jutalmazását és számukra részvényopció biztosítását.

Ennek pénteki bejelentése után a BNP Paribas közölte, hogy legfelső vezetőit mégsem részesíti részvényopcióban. A Société Générale már egy héttel korábban visszavonta vezetői opcióit. A 35,7 százalékban állami tulajdonban levő energetikai óriás, a még mindig nyereséges és állami támogatást nem igénylő GDF Suez elnöke és alelnöke lemondott részvényopcióiról, miután a cég alkalmazottai tiltakozó sztrájkba kezdtek.

Vannak azonban olyanok is, akik megpróbálnak az árral szemben úszni. Az autóalkatrész-gyártó Valeo például vihart kavart azzal, hogy 3,2 millió eurós végkielégítést akart fizetni távozó vezérigazgatójának, Thierry Morinnak.

Zár alatt a svájci bankosok

A svájci magánbankok sorra tiltják meg vezető tisztségviselőiknek, hogy külföldre utazzanak - még a szomszédos Franciaországba és Németországba se mehetnek át. Mint a Financial Timesnak elmondták, alkalmazottaik védelmében kényszerülnek erre, mert a banktitok védelme körüli nemzetközi nyomás oda vezethet, hogy a vámhatóságok bevihetik kihallgatásra embereiket.

A Natixis befektetési bank 70 millió euró jutalmat fizet ki alkalmazottainak a tavalyi év után, amelyben 2,8 milliárd euró veszteséget szenvedett el, 1250 alkalmazottat kénytelen elbocsátani és állami segítségre szorul. Bár a Natixis rámutatott, hogy az előző évhez képest 73 százalékkal csökkentette a bónuszokat, döntését mégis élesen elítéli a közvélemény.

A német Dresdner Bank több mint 58 millió eurót fizetett ki a tavalyi évre vezetőinek. Holott mindeközben 6 milliárdos veszteséggel zárt, és a bank anyavállalatát, a Commerzbankot 18 milliárd euróval kellett kisegítenie a kormánynak.

Az Egyesült Államokban az AIG-t érte a legtöbb támadás a vezetői bónuszok miatt, A világ legnagyobb biztosítóját nagyjából 180 milliárd dollárral kellett megsegíteni, ezek után a cég már ősszel rendezett egy 440 ezer dolláros wellnesshétvégét a legjobb dolgozóinak, majd kiderült: több mint 200 millió dollárt költött a felsővezetők jutalmazására. A pénzt - nemcsak ezt, minden banki prémiumot - a törvényhozás 100 százalékos adó kivetésével venné vissza, de felmerült az az ötlet is, hogy ennyivel csökkentik az AIG állami juttatásait.