Kína izraeli narancsot hamisít

2009. április 27., hétfő 11:57 |

Újabb fordulat állt be az Iránba exportált izraeli „Jaffa Sweetie” márkajelzésű narancs-grapefrút hibrid ügyében. Kiderült, hogy az Izraelből származó citrusféle valójában a termékhamisítás terén nagy hagyományokkal rendelkező Kínában termett. Iránban mindenféle kereskedelmi kapcsolatot tiltanak Izraellel, így mikor megtudták, hogy izraeli citrusfélét importáltak, már „citrus összeesküvésről” kezdtek beszélni, ám ekkor kiderült, hogy mégsincs ok aggodalomra, valójában kínai a gyümölcs.

Iránban közfelháborodást keltett, hogy Izraelből származó gyümölcsöt importáltak, az iráni hatóságok rögtön le is zárták az elosztó központokat, ahol az izraelinek hitt narancs-grépfrút rakományokat tárolták.

Az izraeli Citrus Marketing Testület (Citrus Marketing Board) vezérigazgatója, Tal Amit azonban közölte a BBC-vel, hogy a gyümölcs, melyen izraeli származásra utaló matrica volt, egyáltalán nem Izraelből származik. Hozzátette azt is, hogy egy kissé illetlennek tartja azt, hogy az ő márkajelzésüket hamisítják olyan gyümölcsökre, ami nem is az országból származik.

Mégis létezik „citrus-terv"?

„Ennek ellenére nagyon örülnék, ha az irániak eredeti izraeli gyümölcsöt fogyasztanának. Sajnos azonban az iráni hatóságok semmiféle kereskedelmi kapcsolatot nem engedélyeznek országunkkal, pedig harminc-negyven évvel ezelőtt Irán az egyik legjobb felvevőpiaca volt termékeinknek" – hangsúlyozta Amit.

Az izraeli „Sweetie Jaffa" márkájú hibrid gyümölcsöt elsősorban a Távol-Kelet olyan gazdagabb országaiba exportálják mint Japán és Dél-Korea. Ez lehet az oka, hogy a kínai exportőrök nagy presztízzsel bíró termékként tartják számon a gyümölcsöt, és emiatt előszeretettel hamisítják.

Problémás citrusok

Nem ez az első eset, hogy nemzetközi politikai vita alakul ki egy citrusféle körül. A nyolcvanas években Dél-Afrika legnagyobb rendelkezésre álló exportterméke, a narancs volt az Apartheid ellenes bojkott kampányok elsőszámú célpontja.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Izrael szerint Irán még mindig atombombát fejleszt - 2008.11.16.
Izraelnek fel kell készülnie Irán megtámadására - 2008.11.23.
Egy biztonsági dokumentum szerint megeshet, hogy a zsidó állam Amerika nélkül néz majd szembe az iráni atomfenyegetéssel.
A Hezbollah erősebb mint valaha - 2008.11.24.
Az izraeli védelmi miniszter újabb libanoni háborúval fenyeget.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!