Az elemzők túl pesszimisták voltak

2009.04.29. 09:43 Módosítva: 2009.04.29. 09:43
Az Egyesült Államokban a gyorsjelentési szezon kellős közepén járunk, az eddig jelentő cégek döntő többsége a várakozásokat felülmúló eredményekről számolhatott be. A legnagyobb vállalatokat tömörítő Dow index komponenseinek már kétharmada nyilvánosságra hozta első negyedéves számait és ezek 80 százaléka pozitív meglepetést okozott.

Javában folyik a negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, a blue chipeket tömörítő Dow index komponens vállalatainak két harmada már nyilvánosságra hozta első negyedéves számait, a Nasdaq 100 és az S&P 500 cégeinek pedig mintegy a harmada jelentett.

Az amerikai vállalatok esetén úgy tűnik, hogy az elemzők meglehetősen pesszimisták voltak az első negyedévvel kapcsolatban, ugyanis a három irányadó index cégeinek több mint 75 százaléka a konszenzust felülmúló teljesítményt mutatott az egy részvényre jutó eredmény szintjén. Negatív meglepetést csak mintegy 20 százalékuk okozott.

tabal1q09.png

Európában még csak most kezdődik a negyedéves gyorsjelentési szezon, eddig egy-egy cég tette közzé eredményeit a DAX és a CAC-40 index vállalatai közül is, de ezek felülteljesítették a várakozásokat. A brit FTSE-100 négy eddig jelentő vállalata közül kettő csalódást okozott, egy megfelelt a vártnak, egy pedig felülteljesítette a prognózisokat.

Az elemzői várakozások továbbra is visszaesést jósolnak az összesített egy részvényre jutó nyereségben az idei évre, de arra számítanak, hogy a kisebb ütemben csökkenek a vállalati profitok, mint 2008-ban. Ebben nagy szerepet játszhat a pénzügyi szektor, amelytől már összességében nyereséget várnak a piacok, míg a tavalyi évben szektorszinten veszteséget könyveltek el a pénzügyi vállalatok az elhúzódó hitelpiaci válság következtében.

speranr1q09.png

A konszenzusos várakozások alapján 2010-ben már gyors felépülés várható és a vállalati profitok közel 30 százalékkal növekedhetnek 2009-hez viszonyítva.

spnov090428.png

Tavaly az általános recessziós környezetben a pénzügyi szektor mellett a ciklikus fogyasztási javak szenvedtek el nagy profitcsökkenést, a 2008 folyamán rekordmagasságba száguldó olajárnak köszönhetően pedig az energiacégek növekedtek a legdinamikusabban.

spmult1q09.png

Az idén viszont az olaj és a nyersanyagárak korrekciója miatt az energia és a nyersanyagszektor nyeresége is 57 százalékkal csökkenhet. A ciklikus fogyasztási javak és az ipari vállalatokat szintén erőteljesen megviseli a globális recesszió, viszont a nem ciklikus fogyasztási javak és az egészségügy pozitív dinamikát mutathat fel.

sp1q09.png
earntrend1q09.png