Gazdaságilag egyesül a két Kína

2009. május 4., hétfő 07:33

Elképesztő gazdasági következményei lehetnek annak, hogy a kínai kormány május 1-jétől engedélyezi az ország vállalatainak és tőkealapjainak a tajvani befektetéseket. A szigetország 1949-es elszakadása óta erre nem volt lehetőség, így a nyitás lehetővé teszi, hogy egymásra találjon az elmúlt évtizedek irdatlan gazdasági növekedése nyomán felhalmozott óriási kínai tőke, illetve a világ élvonalába tartozó tajvani technológiai ipar.

A China Mobile, az előfizetők száma alapján a világ legnagyobb mobiltelefon-társasága nem habozott lecsapni a lehetőségre: a befektetési korlátozás feloldásának másnapján bejelentette, hogy 529 millió dollárért 12 százalékos részesedést vásárol a Far EasTone-ban, Tajvan három legnagyobb mobilcégének egyikében. A vállalat ezzel elébe megy annak, hogy a pekingi döntés nyomán bővülni fognak a turista- és az üzleti utazások s ezzel a hazatelefonálások, illetve a létrejövő új közös vállalatok telephelyei között erős távközlési kapcsolatok épülnek ki. Kína a harmadik generációs (3G) mobilhálózatok kiépítése előtt áll, amit Tajvanon igen magas technikai színvonalon jórészt már megvalósítottak, így a befektetéssel a China Mobile hozzájuthat a technológiához. A vállalat korábbi bejelentése szerint 2011-ig 55 milliárd dollárt kíván tőkebefektetésekre fordítani.

Mindez azonban csak a kezdet. Szakértők szerint a pénzben dúskáló kínai befektetők először olyan cégekbe szállnak majd be, mint az Acer, a világ második legnagyobb notebookgyártója, az Asustek Computer, a világ egyik legnagyobb komputeralkatrész-gyártója, illetve a HTC, az okos telefonok egyik legismertebb előállítója. A felsorolást hosszan lehetne folytatni, hiszen a szigetország lcd-képernyő- és memóriachip-gyártói a kiélezett világpiaci versenyben felélték tőkéjüket, így bármennyi pénzt képesek felszívni.

A pekingi bejelentés után 1991 augusztusa óta nem látott mértékben, 6,74 százalékkal ugrott meg a tajvani súlyozott tőzsdeindex. A Far EasTone részvényének értéke 7 százalékkal emelkedett, amikor kiderült, hogy a China Mobile beszáll a vállalatba.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kína a világ legnagyobb autópiaca - 2009.04.21.
A sanghaji autókiállítás marginális rendezvényből az ágazat legfontosabb show-jává lépett elő.
Kína túljuthatott a mélyponton - 2009.04.16.
Kína exportja 32,8 százalékkal nőtt márciusban - 2009.04.10.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!