Nyugati pénzből fizetné a gázszámláját Ukrajna

2009. június 19., péntek 07:52

Mintegy hárommilliárd eurós hitelhez szeretne jutni a nyugat-európai országoktól az ukrán állami gázellátó vállalat. A Naftogaz felel az orosz földgáz Európába juttatásáért is. A cég igényét alelnöke, Igor Didenko jelentette be csütörtökön Brüsszelben.

Az európai uniós tagországok szakértői csütörtökön értekezletet tartottak arról, miként lehetne elkerülni a januári orosz-ukrán gázválság ismétlődését. A tanácskozáson meghallgatták Didenkót és a Gazprom képviselőit is.

Az Európai Bizottság ezután kiadott közleményéből kiderül, hogy az uniós államok esetleges nyári gázhiánytól is tartanak. Így a szakértői csoport két héten belül, várhatóan július 2-án újabb találkozót tart, öt nappal az előtt, hogy Ukrajnának ismét fizetnie kell az orosz gázért.

A brüsszeli bizottság korábbi jelzése szerint a témáról szó esik a tagországok állam- és kormányfőinek péntekig tartó kétnapos találkozóján is. Bajnai Gordon miniszterelnök a találkozó előtt úgy nyilatkozott, Magyarországnak az az érdeke, hogy az unió minél inkább közösen lépjen fel az ukrán és orosz felek közti gázvitában, és részt vegyen az Ukrajnán keresztül érkező gázellátás hosszú távú biztosításában.

Ukrajnának minden hónapban nehézséget okoz az orosz gázszámla kifizetése. A legközelebbi határidő, július eleje előtt újabb bonyodalom fenyeget a két fél között, ezért az uniónak is meg kell vizsgálnia, milyen eszközökkel tud hozzájárulni a vita megoldásához.

- Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy betartsuk a szerződést (a Gazprommal), de nincs elég pénzünk, hogy kifizessük a Gazpromnak a hazai fogyasztáshoz és a föld alatti tároláshoz év végéig szükséges gázmennyiséget - ismerte el a Naftogaz alelnöke a szakértői értekezlet után. - Ezért tehát megkértük az európai résztvevőket, mondják meg az EU állam- és kormányfőinek, hogy szükségünk van 4,2 milliárd dollár (3 milliárd euró) kölcsönre - mondta Didenko.

Az EU azt sürgette, hogy a két fél találjon stabil és hosszú távra vonatkozó megoldást az unió ellátását illetően. A vita ugyan elvileg az Ukrajnának szállított orosz gázra vonatkozik, de egy esetleges orosz mennyiségcsökkentés negatívan hathat az ukrajnai hálózatot tranzitként igénybe vevő szállításokra is. Didenko úgy nyilatkozott, hogy heteken belül megszülethet a megállapodás a hárommilliárd eurós hitelről.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Ukrajna fizetett az orosz gázért - 2009.06.08.
Ukrajna orosz bankoknál kuncsorogna a gázszámla miatt - 2009.06.04.
Újabb gázválsággal fenyeget Putyin - 2009.06.03.
Ukrajnának vasárnapig kell fizetnie, Kijev szerint fognak is. Putyin az európai szállítások leállítását is kilátásba helyezte, ha nem jön a pénz.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!