A belpolitikai káosz csődbe viheti Romániát

2009. november 2., hétfő 11:32

El kellene fogadnia a 2010-es költségvetést a román parlamentnek jövő hónap 10-éig ahhoz, hogy teljesítse az ország az IMF következő hitelrészletének feltételét. Erre azonban kevés az esély, miután az elnök kormányfőjelöljét és az általa felállított kabinetet nem támogatják az ellenzéki pártok, a párbeszéd a két oldal között gyakorlatilag megszűnt.

A jövő évi költségvetésre vonatkozó határidőről Mihai Tanasescu, Románia képviselője nyilatkozott a Valutaalapnál. Az országnak égető szüksége van a pénzügyi forrásra, ha nem jut hozzá az IMF hitelrészletéhez felmerülhet, hogy nem lesz miből fizetni a nyugdíjakat és a közalkalmazottak béreit.

Az államfő szerint a költségvetési hiány fedezésére 2 milliárd eurós forrásra van szükség, még akkor is, ha az IMF januárban elutalja a következő hitelrészt. Az összeget az állam a piacról szerezné be, amely magasabb kamatot jelent. Ez pedig a nemzeti valuta gyengülésére hathat, illetve tovább drágítja a belföldi hiteleket.

Az is nyilvánvaló, hogy az idei hiánycél, a GDP 7,3 százaléka, nem tartható, közölte Gheorghe Pogea pénzügyminiszter. A költségcsökkentő lépések azonban sorra kudarcba fulladtak. A korábban beharangozott, a közszférára vonatkozó 10 napos fizetés nélküli szabadság az alkotmánybíróságon bukott meg, a minimáladó pedig a remélt 350 millió lej bevétel helyett 112 ezer megszűnő vállalatot és ezzel 56 ezer munkanélkülit eredményezett.

Az ügyvivő kormány mandátuma november 15-én lejár, miután bizalmatlansági szavazáson megbukott az Emil Boc vezette kabinet. Traian Basescu jelöltjét, Lucian Croitorut, aki korábban jegybanki tanácsadó volt az ellenzék nem támogatja.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Románia nem teljesíti az IMF-kötelezettségeit - 2009.10.27.
Az IMF esetleges engedékenysége a mi esetünkre is iránymutató lehet.
Jövő szerdán szavaznak Croitoru kabinetjéről - 2009.10.26.
A romániai ellenzék továbbra sem hajlandó elfogadni a miniszterelnök-jelölt javaslatát a kormány összetételéről.
Románia legnyereségesebb vállalkozása egy magánegyetem - 2009.10.23.
Az egyetem hatékonysága az elmúlt években látványosan megnövelt hallgatói létszámban rejlik.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!