A repülő késéséért is kártérítés jár

2009. november 19., csütörtök 11:17 |

Átalányalapú kártalanítást kérhetnek a légi társaságtól azok az utasok, akik végső célállomásukat az előre tervezett érkezési időhöz képest három, vagy több órával később érik el, amennyiben a késést nem rendkívüli körülmények okozzák - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság.

Az állásfoglalással az uniós bírák a témába vágó EU-rendeletet egészítették ki. A jogszabály egyértelműen rendelkezik arról, hogy a légi járat törlése esetén az utasok 250 és 600 euró közötti összegű átalányalapú kártalanításra jogosultak, ugyanakkor nem írja elő kifejezetten, hogy a késéssel érintett légi járatok utasait is megilletné ilyen jog.

A bíróság azt is kifejtette, hogy a késés időtartama, még ha az jelentős - akár egynapos - is, nem elegendő ahhoz, hogy a légi járatot töröltnek lehessen tekinteni. A késő repülőgépet nem lehet töröltnek tekinteni, ha az indulás időpontjától eltekintve a légi járat többi tényezője, köztük az útvonal, az eredetileg tervezetthez képest változatlan marad. Ezzel szemben, ha a légitársaság az eredetileg tervezett indulási időpontot követően más légi járaton biztosítja az utasok szállítását, a járat  töröltnek tekinthető.

A bíróság azt is megállapította, hogy a késő gépek utasai hasonló (időveszteségben megnyilvánuló) kárt szenvednek, tehát helyzetük összehasonlítható a törölt járatok utasaiéval. Ugyanis a röviddel az indulás előtt törölt járatok utasai akkor is jogosultak a kártalanításra, ha számukra átfoglalást ajánlottak fel, amennyiben időveszteségük eléri, vagy meghaladja a három órát az utazás eredetileg tervezett időtartamához képest. Nem lenne indokolt a késéssel érintett utasok eltérő kezelése, amennyiben végső célállomásukat az eredetileg tervezett érkezési időponthoz képest három, vagy annál több órával később érik el.

Ha viszont a légi fuvarozó bizonyítani tudja, hogy a járat késését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyek kívül esnek tényleges befolyásán, és amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni, a késés "nem keletkeztet kártalanítási jogot" - derül ki az ítéletből.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Mégis fizethetnek a becsődölt légitársaságok utasainak - 2009.10.09.
2000 óta 77 légitársaság ment csődbe, sokszor a pórult járt utasnak kell gondoskodnia hazajutásáról. Az EU változtatna.
EFK: a fogyasztók jelezzék visszafizetési igényüket a SkyEurope-nál - 2009.09.30.
Büntetőügy lehet a Sky Europe-csődből - 2009.09.10.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!