Hazájában nekiestek az amerikai pénzügyminiszternek

2009. november 20., péntek 17:53

Republikánus ellenzéki törvényhozók mellett már kormánypárti demokrata képviselők is Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter lemondását sürgetik, aki hevesen hárítja a bírálatokat – írta a The Washington Times.

Geithner távozását az utóbbi napokban egy friss vizsgálati eredmény miatt kezdték el ismét követelni republikánus politikusok. A tavalyi szövetségi bankmentő csomag felhasználása ügyében vizsgálódó pénzügyminisztériumi főfelügyelő megállapította: Geithner a New York-i szövetségi tartalékbank elnökeként "működésképtelen feltételek" mellett nyújtott az AIG óriásbiztosítónak 85 milliárd dolláros segélyt.

Kevin Brady texasi republikánus képviselő ezek után közölte: a miniszternek le kell mondania, az ország ugyanis elvesztette a bizalmát az Obama-kormány gazdaságirányítási képességében. Michael Burgess, egy másik texasi republikánus képviselő ennél továbbment, azt mondta, Geithnert hiba volt kinevezni. Emlékeztetett: jelölésekor kiderült, hogy jelentős adóbefizetési elmaradásai voltak.

A pénzügyminiszter a kongresszus egy meghallgatásán azonban kijelentette, hogy az ellenzéki politikusok által vázolt helyzetkép szerinte nem helytálló. Szokatlan éles hangnemben közölte, hogy a válságért az előző kormány gazdaságpolitikája a felelős, az Obama-kormány csak azt a helyzetet örökölte meg, amelybe a Bush-kormány kormányozta bele az országot. Az Obama-adminisztráció lépései nélkül máig nem ért volna véget a recesszió – hangoztatta.

S bár a demokraták többsége Geithner mögött áll, lemondását követelte a demokraták progresszív szárnyához tartozó Peter DeFazio oregoni képviselő is, aki az MSNBC televíziónak úgy nyilatkozott: egyre nagyobb a kétpárti egyetértés arról, hogy a miniszternek távoznia kell. Szerinte Lawrence Summerstől, a Fehér Ház befolyásos gazdasági tanácsadójától is meg kellene válni. DeFazio azok közé tartozik, akik azzal vádolják Obama elnök gazdasági csapatát, hogy miközben segít a nagybankoknak, nem tesz eleget a válság által leginkább sújtott közemberek védelmében.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Nem adnának több támogatást az amerikai bankoknak - 2009.09.11.
A pénzügyminiszter szerint itt az idő, hogy a bankok elkezdjék visszafizetni a kapott milliárdokat.
Az amerikai pénzügyminiszter szerint akadályokba ütközik a kilábalás - 2009.07.14.
Tíz amerikai bank visszafizeti az állami támogatást - 2009.06.09.
A Lehman bedőlése után 125 milliárd dollárt áldozott az USA a bankmentésre, most 70 milliárd dollárt visszaadnak belőle.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!