Dubaj nem áll állami holdingja mögé

2009. november 30., hétfő 15:24 |

A dubaji kormány visszautasította azokat az állításokat, miszerint állami garancia állna a Dubai World állami holding hitelei mögött - tudósít a Reuters. A pénzügyminiszter egy hétfői televíziós interjú során többször is hangsúlyozta ugyanis, hogy az állami holding hiteleit nem garantálja az állam.

A hitelezők azt gondolják, hogy a Dubai World része a kormánynak. Ám ez nem helyes - jelentette ki Abdulrahman al-Saleh, Dubaj pénzügyi tárcájának vezetője a hírügynökség szerint. Véleménye szerint a hitelezőknek részben vállalniuk kell a felelősséget a vállalatnak nyújtott hitelek kapcsán.

A cég tulajdonosa az állam, de megalapítása óta az állam nem garantálja a vállalat hiteleit - magyarázta a Dubaj Televíziónak Abdulrahman al-Saleh, aki a Dubai World szerdai bejelentése által kiváltott piaci reakciókat túlzottnak nevezte.

A pénzügyminiszter azután kényszerült a helyzet tisztázására, hogy a piaci szereplők azt feltételezték, hogy az arab emirátus garantálja állami holdingja hiteleit.

A hírügynökség beszámolója megemlíti azt is, hogy a Dubai World egyike a három nagy állami vállalatnak a Dubai Holding és az Investment Corporation of Dubai mellett.

Előzmények

A mintegy 59 milliárd dollárt kitevő adósság közeljövőben esedékes részleteinek az elhalasztását kezdeményezte a dubai állami felügyelet alatt álló holding, a Dubai World, amely hír rendkívül nagy mértékben megemelte a dubai állam esetleges csődje elleni biztosítás piaci árát. A Moodys Investors Service és a Standard and Poors több dubai állami vállalat hitelminősítését rontotta a hír hatására és jelezték: elképzelhető, hogy csődnek minősítik a Dubai World fizetési kötelezettség halasztását.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Múló rosszullét a forintpiacon - 2009.11.30.
Őrület van a pénzpiacokon - 2009.11.27.
24 óra alatt 267-ről 275 forintig szaladt az euró, az OTP 8 százalékot esett. Délelőtt varázsütésre jött a fordulat. Dubaj miatt idegesek a befektetők.
Egyre gazdagabb a magyar állam - 2009.11.28.
Dubajnak fizetési nehézségei vannak, mi viszont légitársaságot és gázszolgáltatót is vásárolhatunk.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés