Kínát lázba hozta a dubaji válság

2009. december 2., szerda 07:41

Devizatartalékait részben felhasználva olajat és aranyat vásárolna Peking. A kínai kormány már korábban is fontolgatta, hogy nyersanyag-készleteket halmoz fel, ennek a tervnek a megvalósítását most a csökkenő árak is segítik.

Kína arra használhatja ki a dubaji válságot, hogy aranyat és olajat vásároljon - közölte az Állami Eszközök Felügyeleti és Adminisztrációs Bizottságának (SASAC) felügyelőbizottsági elnöke, Ji Hszionan. A vásárlásokat devizatartalékaiból finanszírozná Kína.

"Bár nem lehet tudni, hogy a dubaji válságnak pontosan milyen hatásai lesznek a globális gazdaságra, de egy ideig eltarthat ez a krízis. Ez befektetési lehetőséget jelent Kínának arra, hogy devizatartalékait olaj és arany vásárlása használja" - közölte.

A nyilatkozat egybevág azzal, hogy Kína kormányzata tervbe vette, hogy nyersanyagokból fizikai készleteket épít fel, például rézből, az állami cégek pedig olaj- és bányatársaságokban szereznének részesedést.

Eközben a Commonwealth Bank of Australia megemelte az aranyárra vonatkozó várakozásait, amit azzal indokolt, hogy a dollár tovább gyengülhet és a gazdasági környezet javul. Prognózisai szerint az idei év második felében az átlagos aranyár 1042 dollárra rúghat, a jövő év elején pedig 1221 dollárt érhet el. Ez 4, illetve 19 százalékkal magasabb, mint az elemző korábbi várakozása - írja a Bloomberg.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A nyugati tőzsdék már nem aggódnak Dubaj miatt - 2009.12.01.
A Közel-Keleten még esnek az indexek. A dubaji állami alap tartozása felének halasztásáról tárgyal.
Dubaj nem áll állami holdingja mögé - 2009.11.30.
Legalábbis nem garantálják a cég hiteleit.
Őrület van a pénzpiacokon - 2009.11.27.
24 óra alatt 267-ről 275 forintig szaladt az euró, az OTP 8 százalékot esett. Délelőtt varázsütésre jött a fordulat. Dubaj miatt idegesek a befektetők.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés