Roubini: Bizonytalanság van Magyarországon

2010. január 29., péntek 11:38

Továbbra is jelentős a pénzügyi bizonytalanság a balti államokban, Magyarországon, Romániában és Bulgáriában - jelentett ki Nouriel Roubini világhírű amerikai közgazdász Davosban egy osztrák lapnak.

"Úgy látom, néhány kivételtől eltekintve továbbra is nagyon törékeny marad a helyzet Kelet- és Közép-Európában" - folytatta a gondolatmenetet a Der Standard pénteki számában megjelent interjúban. Roubini szerint a pénzügyi rendszer, az adósságteher és a fizetőeszközök alapvető túlértékeltsége továbbra is gondot jelent majd a térségben.

A pénzügyi válsággal kapcsolatban általánosságban úgy vélekedett: "minden ugyanúgy folytatódik, mint azelőtt". "Magas eladósodottság, a bónuszfizetéseket nem korlátozzák, a bankok mindent ugyanúgy folytatnak tovább" - fejtette ki. Mint mondta, nem túl sok, hanem túl kevés szabályozástól tart. Barack Obama amerikai elnök a jó irányba indult el a javaslataival, de nem megy elég messzire - vélekedett.

A következő években újabb "buborékok" kialakulására lehet számítani Roubini szerint, például a nyersanyag-szektorban.

Az eurózónáról úgy vélekedett: a periférián - Görögországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban - nagy gondot jelent a költségvetési hiány és a versenyképességi helyzet is. Strukturális reformokra van szükség a termelékenység és a nagyobb növekedés érdekében. Ez eddig nem történt meg, ami komoly gondokat okoz majd az euróövezetben - mondta.

Azokat a problémákat, amelyet az osztrák bankok kelet-európai jelenlétéből származtak, eddig sikerült kordában tartani, de a veszteségek még nem teljesen ismertek és a hitelpiacon továbbiakra is lehet számítani - figyelmeztetett a New York-i Egyetem professzora, aki azzal vált világszerte ismertté, hogy már 2006-ban megjövendölte az amerikai jelzálogpiacról kiinduló pénzügyi válságot.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Roubini: Nyártól vége a szárnyalásnak - 2010.01.24.
A válságot megjósoló professzor szerint az év második felében esés lesz a részvénypiacokon.
Roubini szerint megint veszélyes játékba kezdtek a befektetők - 2009.10.28.
Mindenki a gyenge dollárban adósódik el, ez újabb pénzügyi válsághoz vezethet.
A piacok összeomlásával riogat a jósprofesszor - 2009.10.27.
Roubini szerint ez akkor jön el, amikor a dollár trendszerű gyengülése megáll. Mások is veszélyt látnak.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!