Beperelték a Bank of America volt vezetőit

2010. február 4., csütörtök 21:38

Beperelte csütörtökön New York szövetségi állam a Bank of America volt vezetőit arra hivatkozva, hogy a Merill Lynch bankház megvételekor becsapták az adófizetőket és a részvényeseket az egyesítés érdekében. "Ez az egyesülés a két bank között klasszikus példája annak, hogy a nemzetünk legnagyobb pénzügyi intézményei által végrehajtott akciók miként vezettek majdnem a pénzügyi rendszer összeomlásához"- mondta Andrew Cuomo, az állam főügyésze.

Cuomo név szerint említette a Bank of America volt vezérigazgatóját, Kenneth Lewis-t, és pénzügyi műveleti vezetőjét, Joseph Price-t. A főügyész azt mondta, hogy a Bank of America menedzsmentje összehangoltan cselekedett. "Arrogáns terv volt a bank vezetői részéről, akik azt hitték, hogy a saját szabályaik szerint játszhatnak. A vége hatalmas csalás lett, aminek következtében az adófizetők pénzéből milliárdok mentek el bűnös tevékenységük miatt."- mondta Cuomo.

A csütörtökön bejelentett kereset szerint a Bank of America volt vezetői szándékosan eltitkolták a részvényesek előtt a bank veszteségeit, hogy így bírják rá őket az egyesülésre, illetve a Merill megvételére. A főügyész szerint miután a részvényesek megszavazták az egyesülést, a bank akkori vezetői félrevezették a szövetségi kormányt is. A főügyész bejelentése előtt nem sokkal közölte az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottsága, hogy a Bank of America 150 millió dollár megfizetését vállalta azoknak, akik a Merill Lynch-csel történt egyesülés miatt panaszt nyújtottak be a felügyelethez.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel