Az euróklub szükség esetén segít a görögökön

2010. március 15., hétfő 17:02

Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank szakértői két lehetséges támogatási módszert dolgoztak ki. Az egyik szerint a brüsszeli bizottság csak összehangolná több európai ország Görögországnak nyújtandó hitelét, a másik szerint maga a bizottság venne fel hitelt, és ebből hitelgaranciát nyújtana Athénnak.

Az Európai Bizottság kész arra, hogy javaslatot terjesszen elő, miként lehetne szükség esetén pénzügyi segítséget nyújtani Görögországnak,közölte hétfőn Olli Renhn gazdasági és pénzügyi EU-biztos.

Az euróövezet országainak pénzügyminiszterei – az úgynevezett euróklub tagjai – hétfő este, majd az unió összes tagállamának pénzügyminiszterei kedden tanácskoznak Brüsszelben. Órákkal az euróklub ülése előtt a nyilvánosságnak szánt nyilatkozatok szintjén teljesen áttekinthetetlen volt, vajon megállapodnak-e Görögország valamilyen közös megtámogatását célzó tervben az euróval fizető országok képviselői.

Francia és német részről hivatalosan vonakodtak konkrét kötelezettségeket vállalni, de médiabeszámolókban újra és újra megfogalmazódott a feltételezés, hogy az euróklub – ha összegszerűen nem is – valamilyen közös politikában mégis megállapodhat.

Rehn szerint az Európai Bizottság kidolgozta azokat a javaslatokat, amelyeket az euróval fizető 16 ország pénzügyminisztere elé lehet terjeszteni - nem csupán Athén megsegítésére szükség esetén, hanem általában is, a közös fizetőeszköz stabilitásának védelmére.

E javaslatok az euróövezet országainak összehangolt cselekvését irányozzák elő, mondta. Reményének adott hangot ugyanakkor az EU-biztos, hogy a tagországok jóváhagyják a brüsszeli bizottság Görögországgal kapcsolatos pillanatnyi helyzetértékelését, miszerint az ország jó úton halad a deficit idei 4 százalékpontos csökkentése felé. Sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank szakértői két lehetséges támogatási módszert dolgoztak ki. Az egyik szerint a brüsszeli bizottság csupán összehangolná több európai ország Görögországnak nyújtandó hitelét, a másik szerint maga a bizottság venne fel hitelt, és ebből hitelgaranciát nyújtana Athénnak.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A görögök lettek Európa új magyarjai - 2010.03.10.
Felelőtlen politikai elit, sztrájkok, bűnbakkeresés, nácizás, zsarolás színesíti a magyarnál súlyosabbá vált görög válság történetét. Trükközésben erősebbek, mint mi voltunk, de most a Gyurcsány-csomagjuk is durvább.
IMF: Görögországnak nincs szüksége a Valutaalap pénzügyi segítségére - 2010.03.12.
Nagyon kemény dió lesz a stabilizáció, de értik a görög és az EU-s üzenetet, hogy kérnek az IMF-ből.
Holnap teljesen megbénul Görögország - 2010.03.10.
Szinte a teljes közszféra egész napos sztrájkot tart, magánszektorbeliek is csatlakoznak hozzá.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!