Mégis az IMF-nek kell megmentenie a görögöket

2010. március 24., szerda 10:38 |

A németek ellenállásán bukik az a terv, hogy az Európai Unió mentse meg a bajba jutott Görögországot. Ezért nem marad más választás, be kell vonni az IMF-et a mentőakcióba, amelytől azonban korábban nagyon óvakodott Brüsszel.

Németország és Franciaország azon dolgozik, hogy ez Európai Unión belül megszülessen a megegyezés, hogy a Nemzetközi Valutaalapot bevonják a görög mentőcsomag elkészítésébe - hivatkozik német kormányértesülésekre a Bloomberg.

Angela Merkel már többször kijelentette, Németország nem járul hozzá a görög mentőcsomaghoz, mondván, a német adófizetők nem hajlandóak finanszírozni a felelőtlen görög gazdálkodásból eredő költségeket - emlékeztet a Portfolio.hu. A német kancellár szerint az EU szerződéseinek módosítására lenne szükség ahhoz, hogy az unió hitelt tudjon nyújtani a bajba jutott tagországnak. Erre az IMF alkalmasabb, mivel a hitelfeltételeket szankciókkal be is tudja tartatni. Merkel tegnap azt nyilatkozta, Németország egyedül akkor nyújt pénzügyi segítséget Görögországnak, ha Görögország számára elérhetetlen lenne a piaci finanszírozás.

Az EU csúcs holnap kezdődik, várhatóan akkor eldől végre, milyen formában segíti ki a görögöket az Unió. A görög miniszterelnök legutóbb is kijelentette, ha az EU nem ad pénzügyi segítséget, az IMF-hez fordulnak.

A francia elnök, Nicolas Sarkozy eddig az EU mentőcsomag mellett érvelt, az Uniónak a washingtoni székhelyű szervezet segítsége nélkül kell tudnia megoldani a belső problémákat. Hasonlóan érvel az EKB is. A német parlament pénzügyi csoportjának szóvivője szerint, ha Franciaország pénzügyi segítséget akar nyújtani Görögországnak, azt Németország nélkül kell megtennie.

A görög sztori már tavaly november óta tart. Akkor a hatalomra került új kormány jelentősen, utólag is megváltoztatta a 2008-as államháztartási hiány adatát, és megduplázta a 2009-re adott előrejelzést. A piacok számára akkor vált világossá, komoly gondok vannak a helléneknél, és az államadósság finanszírozása veszélybe kerülhet. Hónapok óta folyik a színfalak előtti zsarolásoktól sem mentes huzavona a görögök és az EU között. Azóta három megszorító csomagot fogadott el a görög kormány és parlament, számtalan sztrájk robbant ki, az EU pedig azóta is hitegeti a görögöket a megsegítésről, Görögország pedig az IMF esetleges bevonásával zsarolta Brüsszelt.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Euróövezeti csúcson dönthetnek a görögökről - 2010.03.23.
Herman Van Rompuy uniós elnök csütörtökön tárgyalna az ország megsegítéséről. Diplámciai források szerint közel a megoldás.
Saját országa csődjére játszott egy görög állami bank - 2010.03.23.
A bank volt vezérigazgatója szerint ők "társadalmi szerepet játszottak" a spekulációval.
Újra nő a görög államcsődveszély - 2010.03.22.
A következő két hónapban 23 milliárd euró adósságot kéne törleszteni, 7 milliárd eurójuk van.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 36.900 Ft / fő / 7 éjtől