Athén már tárgyal az IMF-el
Két hétig tartanak Görögország tárgyalásai az IMF-el és az Európai Unióval az esetleges hitelfelvételről, a közös nyilatkozatban május 15-ig kell megállapodni, közölte a görög pénzügyminiszter a szerdán kezdődött tárgyalásokról. Az egyeztetésen azt is rögzítik, hogy mit kell tenniük a görögeknek a következő években. A görög fél egyelőre azonban csak a feltételeket hallgatja meg, hivatalosan még nem kérte a hitelt, amely az első évben 30 milliárd euró lehet az euróövezeti tagoktól és 10-15 milliárd euró az IMF-től.
Jeórjiosz Papakonsztantinu ugyanakkor képtelenségnek nevezte a hitel-átütemezésről szóló híreszteléseket. A szerda reggel Athénban megkezdődött a technikai tárgyalások célja, hogy lehetővé tegye Athén gyors hitelhez jutását, ha erre szükség lesz, mert adósságszolgálatát piaci kölcsönökkel esetleg már nem tudja finanszírozni. Az egyeztetéseken rögzítik azt is, hogy a nemzetközi szervezetek milyen konszolidációs lépéseket látnak szükségesnek Görögország részéről a következő két-három évben.
Legnagyobb állami segélyakció
A görög fél egyelőre csak a feltételeket hallgatja meg, hivatalosan még nem kérte a hitelt, amely az első évben 30 milliárd euró lehet az euróövezeti tagok és 10-15 milliárd euró az IMF részéről. Ha Görögország végül az intézményi hitel felvétele mellett dönt, ez lehet a legnagyobb állami megsegítési akció.
Görögország azonban választhatja azt is, hogy nem kér az IMF és az EU pénzéből és továbbra is csak a nemzetközi hitelpiacon próbál kedvező feltételekkel kölcsönöket szerezni, ennek azonban elemzők szerint kicsi a valószínűsége..
A görögök félnek az intézményi hitelfelvételtől
A görögök többsége azonban erősen tart az intézményi hitelfelvétel következményeitől: a közvélemény-kutatások szerint a lakosság háromnegyede további életszínvonal csökkenéstől fél, annak ellenére, hogy a többség továbbra is támogatja az októberben megválasztott szocialista kormányt..
A tárgyalások szerdai kezdetekor mindenesetre újabb csúcsra emelkedett a görög államadósság-törlesztési kockázat fedezetére szolgáló ügyletek (credit default swaps, CDS) árazása is: a CMA Data Vision adatai szerint a görög CDS-díjszabás ötéves futamidőre 476,2 bázispontra nőtt. Ez azt jelenti, hogy az adósságtörlesztés megszakadása elleni biztosításként most 10 millió eurónként évente 476 200 eurót számítanak fel a keddi 464 ezer euró után.



