Egész Európa megszorít

2010.05.26. 15:02
A görög válság hatására eddig öt eurózóna-tag, továbbá Izland és Románia döntött drasztikus megszorításokról. A több tízmilliárd eurós csomagok célja az államok eladósodásának megfékezése. A legutóbbi csomagot az olasz kormány fogadta el.

Olaszország is csatlakozott a költségvetési megszorításra kényszerült országok klubjához – írja a Reuters. Az összesen 24 milliárd eurós csomagot kedden késő este hagyta jóvá az olasz kabinet, bár a hírügynökség jelentése szerint néhány technikai kérdés tisztázása még hátravan. A végleges tervet Silvio Berlusconi miniszterelnök és Giulio Tremonti gazdasági miniszter szerdán mutatja be.

Olaszország

A csomag 2011-ben és 2012-ben javítja a már említett 24 milliárd euróval a költségvetési egyenleget. A döntést azért kellett meghozni, mert a deficit tavaly jócskán túllépve a maastrichti kritériumok között szereplő GDP-arányos 3 százalékos limitet 5,3 százalék volt. A kormány döntése értelmében ezt két év alatt 2,7 százalékra csökkentik.

A megszorítások elsősorban a köztisztviselőket és a helyi önkormányzatokat érintik. A közszférában elbocsátásokra kerül sor, befagyasztják a béreket és kitolják a nyugdíjkorhatárt, valamint csökkentik a helyi önkormányzatok juttatásait – írja az MTI.

Az olaszokat megelőzően az elmúlt hetekben sorra határoztak az eurózóna tagállamainak kormányai a költségvetési egyensúly javításáról.

Portugália

A portugál kabinet május 20-án hagyta jóvá megszorító csomagját. Ennek keretében a személyi jövedelemadók kulcsát 1-1,5 százalékponttal emelik, az áfát 20 százalékról 21 százalékra növelik, a vezető beosztású állami alkalmazottak bérét 5 százalékkal csökkentik, és 2,5 százalékos adót vetnek ki a nagyobb vállalatok és bankok profitjára.

Az intézkedések 2011 végéig maradnak érvényben a tervek szerint. Azok hatására az idei államháztartási hiány 7,3 százalékra csökken, a jövő évi deficit pedig 4,6 százalékra hanyatlik a tavalyi 9,4 százalék után.

Franciaország

A francia kormány befagyaszt minden kiadást, kivéve a nyugdíjakat 2011-2013 között, és ugyanebben az időszakban az állam működési költségeit 10 százalékkal csökkenti.

Görögország

A görög kormány május 2-án közölte, hogy 2014 végére a GDP 3 százaléka alá kívánja leszorítani az államháztartás hiányát a tavalyi 13,6 százalékról.

Ennek érdekében befagyasztják a nyugdíjakat és a fizetéseket az állami szektorban, illetve nem lesz 13. és 14. havi juttatás. Az öregségi nyugdíj korhatárát - ami jelenleg a férfiaknál 65 év, a nőknél 60 év - a várható életkorhoz kötik. A korai nyugdíjazást 60 év alatt nem lehet majd igénybe venni. Az áfát 21 százalékról 23 százalékra emelik, 10 százalékkal növelik a benzin, a szeszesitalok és a cigaretta jövedéki adóját, a vállalati nyereségekre rendkívüli adót vetnek ki, növelik a luxusadót.

Az intézkedések bejelentése nyomán született meg a megállapodás Görögország, az IMF és az EU között a 3 éves 110 milliárd eurós támogatási csomagról. A kormány tervei szerint a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 13,6 százalékról idén 8,1 százalékra, jövőre 7,6 százalékra, 2014-ben 2,6 százalékra csökken.

Izland

Az idei évi költségvetés 11,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol. Valamivel több mint egy év alatt három megszorító költségvetést fogadtak el, 2008 októberében, 2009 áprilisában és 2010 decemberében.

Miközben az első két költségvetés középpontjában az adóemelés állt, a tavaly decemberben elfogadott idei évre szóló büdzsé a kiadáscsökkentés helyezte az előtérbe. Idén 4 milliárd eurót kívánnak megtakarítani egyebek között a közalkalmazottak bércsökkentésével. A kormány tervei szerint évente 3 milliárd euró költségvetési megtakarítást hajtanak végre 2011-ben és 2012-ben.

Spanyolország

Spanyolország csökkenti az állami alkalmazottak bérét, felfüggeszti a nyugdíjak inflációkövető emelését, valamint visszafogja a beruházásokat és a regionális kormányzatok finanszírozását - jelentette be a spanyol kormány május 12-én.

A közszolgálati béreket az idén 5 százalékkal csökkentik, jövőre pedig befagyasztják. A kormány két év alatt 15 milliárd eurót tervez megspórolni, ebből több mint 6 milliárdot az állami beruházások visszafogásával.

Az intézkedések célja, hogy az idén a GDP 9,3 százalékára csökkenjen az államháztartási hiány a tavalyi 11,2 százalékkal szemben. A tervek szerint 2011-ben 6 százalék, 2013-ban pedig már csak 3 százalék lesz a deficit.

Románia

A román május elején, az IMF-fel folytatott tárgyalások nyomán döntött arról, hogy a kabinet nem az adóemeléssel, hanem a közalkalmazotti bérek 25 százalékos csökkentését és a nyugdíjak 15 százalékos lefaragásával próbálja kordában tartani költségvetési hiányát. A hiánycél 5,9 százalék volt, ebből az IMF előbb nem akart engedni, végül elfogadta, hogy 6,8 százalékra emelkedjen (ha nem nyúltak volna a kiadásokhoz, 9-10 százalékra futott volna fel a deficit).