Belső-Mongóliából jön majd a kínai szén

2010.07.12. 07:25
Az észak-kínai Belső-Mongólia 2015-ig egymilliárd tonnára növeli széntermelő kapacitását, ezzel az országos termelés egynegyedét fogja adni. A belső-mongol bányák éves szénkibocsátása a 2002. évi 114,5 millió tonnáról 2009-re 637 millió tonnára emelkedett, s ezzel átvette az addig biztosan vezető - ugyancsak észak-kínai - Sanhszi (Shanxi) tartománytól az elsőséget.

Az idén 700 tonna körül tartja a termelés mértékét a térség - közölték az iparágat felügyelő hivatalnál, kiegészítve azzal, hogy az országos tendenciának megfelelően területükön is bezárják a kisebb bányákat, amelyek éves kibocsátása nem haladja meg a 300 ezer tonnát.

Kínában Belső-Mongólia rendelkezik a legnagyobb szénkészlettel, az eddig bizonyított földalatti tartalék meghaladja a 732 milliárd tonnát. Jelentések szerint a térségben a szénbányászathoz kapcsolódó vegyipari beruházásokra is készülnek.

Kína gazdasága, energiaellátása - bár az országban lendületes fejlesztések történnek a nukleáris-, a nap- és a szél-energiatermelés területén - hosszú távon is marad a szénre alapozott; jelenleg az elektromos energia több mint 80 százalékát állítják elő vele.

A világon páratlan gazdasági növekedés ára, hogy az ország szénigénye és -fogyasztása rohamosan nő. 2009 első negyedéve és 2010 ugyanazon időszaka között például a szénkibocsátás Kínában 28 százalékkal nőtt. Az éves termelés és felhasználás meghaladja a 3 milliárd tonnát.

Szakemberek a tendenciák láttán egyre hangosabban figyelmeztetnek arra, hogy a szénkészletek végesek, Kína növekvő import szükségleteinek hatását fel kell mérni, a környezet érő károk megelőzésére Kínát akár nyugati technológiával kell segíteni.