Jolán
0 °C
6 °C

Obama: Többé nem mentünk meg nagy cégeket

2010.07.21. 19:39
Barack Obama aláírta a legfontosabb fogyasztóvédelmi lépésnek nevezett pénzügyi reformot, amellyel a bankok profittermelési lehetőségeit megnyirbálva pedig korlátozni fogják a kockázatos pénzügyi műveleteket.

Barack Obama amerikai elnök szerdán Washingtonban aláírta a pénzügyi reformról szóló törvényt, amely a nagy depressziónak nevezett 30-as évekbeli gazdasági válság óta a Wall Street legátfogóbb szabályozási reformját jelöli ki.

Csaknem két évvel azután, hogy a megingott helyzetű vezető amerikai bankok az összeomlás szélére sodorták a világ pénzügyi rendszerét, a washingtoni törvényhozás felsőháza, a szenátus az előző héten, az alsóház, a képviselőház pedig júniusban fogadta el a törvényszöveg végső változatát. A reformcsomag - amelynek az az alapvető célja, hogy a bank- és a pénzügyi szféra működésének megszigorításával megelőzhető legyen a 2007-2009-eshez hasonló pénzügyi krízis - az elnöki aláírással emelkedett törvényerőre.

Fogyasztóvédelmi lépések egész sora

A nemzetközi kereskedelmi központként működő Ronald Reagan-épületben megtartott eseményen Obama kiemelte: a reformok az amerikai történelem legerősebb pénzügyi fogyasztóvédelmi lépéseit helyezik kilátásba. Új szövetségi intézmény létesül, amelynek egyetlen célja lesz, az, hogy az emberek - és nem a nagybankok, a hitelezők, a befektetési házak - érdekeiről gondoskodjon. "Ez nemcsak a fogyasztók, hanem az egész gazdaság számára kedvező lesz" - hangsúlyozta.

Az elnök kijelentette, hogy többé nem fognak nagy cégeket az adófizetők pénzéből megmenteni. Leszögezte, hogy az új szabályok bizonyosságot teremtenek a bankok, az üzleti vállalkozások és a fogyasztók számára egyaránt. Azt is kijelentette, hogy ezentúl nem engedélyezik a kockázatos jelzáloghitel-alapú pénzügyi műveleteket.

A történelmi jelentőségű reformcsomag elfogadásával több mint egyéves vita zárult le, Obama 2009 júniusában terjesztette elő reformelképzeléseit. A demokrata párti elnök kétpárti támogatottság megszerzésére törekedett, de ez nem sikerült: a szenátusban csak három republikánus politikus szavazott igennel.

Az új fogyasztóvédelmi intézkedések mellett a bankszektor által erősen kifogásolt reformok között szerepel, hogy a felügyelő hatóságok nagyobb hatalmat kapnak a bajba jutott cégek felszámolásához, a bankok profittermelési lehetőségeit megnyirbálva pedig korlátozni fogják a kockázatos pénzügyi műveleteket.

Két reform kipipálva

A novemberi kongresszusi választások előtt a demokraták ezzel újabb fontos fegyvertényt mutathatnak fel: a mélyreható egészségügyi reformcsomag után elfogadtatták az átfogó pénzügyi reformot is.

Ez sem feltétlenül elegendő azonban az inkább a republikánusoknak kedvező választói hangulat megfordításához, a közvéleményt aggasztja a tartósan magas munkanélküliség és az óriásira duzzadt államháztartási hiány. A reformcsomaggal a demokraták nem sok barátot szereztek a Wall Streeten: a gazdag adakozók egyre több, az átfogó pénzügyi reformot ellenző republikánus politikust támogatnak.