Öt év után először kaphat fizetést a Ford elnöke

2010. augusztus 8., vasárnap 17:37 |

Öt év után először kaphat fizetést a Ford elnöke, Bill Ford, miután az autógyártó részleg az elmúlt négy negyedévben folyamatosan nyereséges volt. A cég alapítójának leszármazottja önként mondott le fizetéséről, látva a társaság nagy veszteségeit.

2005 májusában mondott le Bill Ford a fizetéséről, amíg az autógyártó részleg nyereségessé nem válik. A Ford autógyártó divíziója a tavalyi évben 4,8 milliárd dolláros nyereséget termelt.

Ezután az igazgatóság most úgy döntött, hogy a 2008 elejétől gyűlő fizetéséhez hozzájuthat az elnök. 2008 eleje óta összesen 4.2 millió dollár gyűlt össze, amely részvényeket és részvényopciókat is tartalmaz - írja a Reuters.

Bill Ford 2001 és 2006 között a Ford vezérigazgatójaként tevékenykedett, amikor is Alan Mulally került a vezérigazgatói székbe. Ekkor kezdődött a cégnél egy nagyszabású reorganizációs program, amit bár a 2008-ban kiteljesedő gazdaság válság megtört, azonban az elmúlt négy negyedévet sorozatban nyereséggel tudta zárni a Ford autógyártó üzletága.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Tíz éve nem látott profit a Fordnál - 2010.07.26.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés