Az IMF újabb hiteltípussal megy elébe a válságnak

2010.08.31. 11:43 Módosítva: 2010.08.31. 11:49
Már kétfajta csomagért folyamodhatnak a nehéz, de nem államcsődközeli országok. Mi előre lemondtunk róla.

A Nemzetközi Valutaalap közölte, hogy az újabb pénzügyi válságok kialakulásának megelőzése érdekében bővíti és fejleszti a rendelkezésére álló hitelezési eszközeit. A döntés értelmében például növelte a rugalmas hitelvonal (FCL) futamidejét és az elérhető hitel összegét, valamint új hitelprogramot hozott létre. A lépés azt célozná, hogy az országok még a krízis bekövetkezése előtt forduljanak a Valutaalaphoz.

Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a washingtoni székhelyű intézet tegnapi bejelentését rendkívül fontos lépésként értékelte, mivel ezzel is hozzájárulnak a globális pénzügyi háló erősítéséhez, ami végső soron az újabb válságok kialakulásának megelőzését szolgálja. Az Igazgatótanács a következő intézkedéseket fogadta el:

1. meghosszabbította a 2009 márciusában létrehozott, és szilárd fundamentumokat felmutató országoknak nyújtható FCL-hitelvonal futamidejét a korábbi fél, illetve egy évről egy, illetve két évre

2. Az FCL esetében eltörölték a hitelkeret maximumát, amit korábban az ország IMF-kvótájának tízszeresében határoztak meg

3. új hitelcsomag létrehozása PCL, elővigyázatossági hitelkeret néven, amelyet azok az országok vehetnek igénybe, amelyek nem felelnek meg az FCL szigorúbb feltételeinek.

A kormány korábban akarta, de meggondolta magát

Magyarország 2008 őszén egy harmadik típusú hitelt vett fel, az IMF klasszikus segítségnyújtási eszközéért folyamodtunk, amelyet az államcsőd szélén álló országok kaphatnak. Az új, Orbán-kormány július előtt még azt tervezte, hogy egy újabb fajta, készenléti, FCL-hitelszerződést szeretne nyélbe ütni a Valutaalappal, amelynél a pénz az IMF-nél marad mindaddig, amíg az adott ország nem nyúl hozzá. (A most futó hitelszerződésnél le kell hívni a pénzt, és az az adott országnál parkol, az használja fel vagy helyezi tartalékba, közben pedig ketyeg az óra a hitelkamattal.) A kabinet azonban július közepén, azt követően, hogy megszakadtak a tárgyalások az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, feladta az új IMF-hitelszerződéssel kapcsolatos tervét, nemrég pedig meg is erősítette ezen elhatározását.

Sok potenciális ország

John Lipsky vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy az IMF meghallgatta tagországainak javaslatait és azok alapján alakította ki a PCL-t. A Valutaalap ugyanakkor nem közölte, hogy mely országok jöhetnek szóba az új hitelvonal esetében.

John Lipsky egyúttal arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az IMF forrásai elegendőek az új programok finanszírozásához - tudósít a Bloomberg.

Az IMF közleménye kiemeli, hogy az új PCL hitelvonal feltételeinek több ország felelhet meg, mint az FCL esetében. Az intézet az új hitelkeret kapcsán 5 területet vizsgál (külső pozíció és piaci források elérése, költségvetési politika, monetáris politika, pénzügyi rendszer ereje és felügyelete, adatok alkalmassága), amennyiben egy ország ezt a hitelvonalat szeretné igénybe venni. Miközben az FCL-program mindegyik terület esetében erős teljesítményt vár el az igénylő országtól, az IMF a PCL esetében azt is figyelembe veszi, ha az adott ország 1-2 feltétel tekintetében sérülékeny.