Szépen szorult a magyar nadrágszíj
A tavalyi év a nadrágszíjhúzás időszaka volt Európában, derül ki az Eurostat kedden publikált, a 2010-es felülvizsgált államháztartási adataiból.
Az unió statisztikai hivatalának összesítése szerint az euróövezet 17 tagállamában összességében 6 százalékra csökkent a költségvetési deficit 2010-ben a 2009-es 6,3 százalékról. Eközben az EU 27 országában összességében 6,4 százalékra csökkent a mutató a 2009-es 6,8 százalékról.
Jobbak voltunk az átlagnál
Magyarország - ahogyan az már a kormány április elsejei jelentéséből kiderült - tavaly 4,2 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt produkált és ezzel mind az euróövezet, mind pedig az Európai Unió átlagánál jobban teljesített. Tavalyi deficitmutatónkkal egyébként épp az uniós országok első harmadába fértünk bele. Az élen Észtország és Svédország tartózkodik, akik egyensúlyban tudták tartani 2010-ben büdzséjüket.
A legmagasabb deficitet nem meglepő módon továbbra is a perifériális euróövezeti tagállamok hozták össze. Az uniós statisztikai hivatal tájékoztatása szerint a legnagyobb deficitet Írország jelentette 32,4 százalékkal, a második Görögország lett 10,5 százalékos hiánnyal, a portugál és a spanyol költségvetésben 9 százaléknál nagyobb lyuk tátongott.
Növekvő államadósság
Hosszabb időt vesz igénybe azonban mire az európai kormányok egyensúlyjavító intézkedései, megszorításai éreztetik hatásukat a GDP-arányos államadósság alakulásában is. 2010-ben ugyanis még emelkedett az adósságráta, az euróövezetben 79,3 százalékról 85,1 százalékra, az unióban pedig 80 százalékra a 2009-es 74,4 százalékról.
Az uniós tagországok közül csupán két államnak sikerült mérsékelnie államadósságát 2009-ről 2010-re. Svédországban 42,8 százalékról 39,8 százalékra csökkent az adósságráta, az euróövezet új tagjánál, Észtországban pedig 7,2 százalékról 6,6 százalékra esett az államadósság.
Magyarország az államadósság tekintetében az uniós államok felső harmadában tartózkodik, 80,2 százalékos adatával a 8. helyen végzett tavaly, több perifériális országgal, valamint Németországgal és Franciaországgal együtt. A magyar adósságráta ugyan alacsonyabb az eurózóna átlagánál, azonban mérsékelten meghaladja az uniós átlagot (80 százalék) és a többi régiós ország adatánál is magasabb.