Válságos szinten az euróinfláció

2011. április 29., péntek 11:57

Az euróövezetben harminc hónapja a legmagasabbra, 2,8 százalékra nőtt az infláció áprilisban az Eurostat, uniós statisztikai hivatal pénteken megjelent becslése szerint.

A fogyasztói árak januárban még 2,3 százalékkal, februárban 2,4 százalékkal, márciusban pedig már 2,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Áprilisban még tovább erősödött az inflációs nyomás, ami veszélyeztetheti a gazdasági kibontakozást.

Legutóbb 2008 októberében volt magasabb az infláció, akkor 3,2 százalékos drágulást regisztrált az Eurostat. Elemzők változatlan rátára, 2,7 százalékos áprilisi inflációra számítottak.

Az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalék alatti inflációt tart megfelelőnek, a célsáv felső határát messze meghaladó mértékű drágulás pedig további kamatemelésre sarkallhatja az árstabilitás felett őrködő intézményt. Az EKB éppen az infláció növekedése miatt emelte irányadó kamatát 1,25 százalékra április 17-én. Előzőleg az irányadó kamat majdnem három évig folyamatosan a történelmi mélypontot jelentő 1 százalékon volt.

Az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken csak az első becslését közölte, részletes adatokkal és az infláció növekedésének hátteréről szóló elemzéssel május közepén szolgál majd. Az eddigi tapasztalatok szerint az inflációt elsősorban az energiaárak emelkedése hajtotta fel.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Lendületben az európai talpraállás - 2011.04.09.
Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos szerint az államadósságok kezeléséhez reformok kellenek.
2,4 százalékra emelkedett a német infláció - 2011.04.27.
Mibe fektessünk infláció idején? - 2011.04.18.
Az infláció jön, a múlt tapasztalatai vegyesek: a bankbetét, a részvény és az arany is volt már nyerő.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés