Csalódást okozott az olajtartalék

2011.07.05. 07:39

Kevésnek bizonyult az alacsony kén-, de magas aromás anyag tartalmú kőolaj mennyisége abban a csomagban, amelye a Nemzetközi energia Ügynökség szabadított föl a tagországok tartalékaiból. Márpedig a piacok jó minőségű olajra vágynak, és arra is számítottak, így a részletek megismerése után emelkedett az olaj világpiaci ára a múlt héten, állítjáka Crédit Agricole Corporate and Investment Bank elemzői.

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az Nemzetközi Energia Ügynökség olajtartalék felszabadításról szóló döntése, miután kiderült, hogy az egy hónap alatt piacra dobni tervezett készletek jelentős része nem alacsony kén-, de magas aromás anyag tartalmú jó minőségű kőolaj, hanem jórészt ennél gyengébb összetételű nyersolaj, vagy már eleve feldolgozott termék. Az árak ennek, valamint a görög válság átmeneti megoldását jelentő európai mentőcsomagnak köszönhetően kéthetes gyengélkedés után ismét emelkedni kezdtek a múlt héten. A Brent 4,6 dollárral drágulva 109,5 dollárig emelkedett, míg az amerikai WTI altípus ára 3,7 dolláros emelkedéssel 94,6 dolláron zárt.

„A piacok arra számítottak, hogy az IEA csomag éppen ott segít, ahol a Líbiai válság miatt a legnagyobb a baj, azaz alacsony kén-, de magas aromás anyag tartalom jó minőségű nyersolajat dob piacra a tagországok készleteiből” – mondják a CA-CIB elemzői. Csakhogy azóta megjelent a csomag összetétele, és ez nem igazolta az optimista várakozásokat. A 60 millió hordó fele az Egyesült Államok készleteiből származó gyengébb minőségű nyersolaj, Európa a maga 19,2 millió hordós hozzájárulását zömmel olajszármazékokkal elégíti ki, egyedül Ázsia 11,2 milliós részesedéséből kerülhet tehát jó minőségű olaj az erre éhező európai finomítókba, ez azonban vajmi kevés a Líbiában kieső termelés pótlására.

Márpedig a piacok egyre kevésbé bíznak abban, hogy a líbiai termelés még idén visszaáll az eredeti szintre, sőt ez a kapacitás akár még 2012-ben is hiányozhat a piacról. A válság kiterjedése miatt ugyanis egyre valószínűbb, hogy a politikai helyezet stabilizálódása után is időbe telik, mire az ottani olaj ismét utat talál a felhasználókhoz. A külföldi tulajdonosok csak a válság végeleges lezárása után térnek vissza az országba, és még ekkor is rendezni kell több időközben felgyülemlett jogi problémát, az elmaradt szállítások kezelésétől az új szerződések tető alá hozásán keresztül a nemzetközi szankciók feloldásáig.

A líbiaival azonos minőségű kőolaj beszerzésének vágya olyan mértékben verte fel az árakat, hogy azok mára tarthatatlanná váltak, így a finomítóknak meg kell kezdeniük az átállást a gyengébb minőségű közel-keleti alapanyag fogadására és feldolgozására. Ez a folyamat lezajlódhat az európai finomítók átállításán keresztül, de kell mértékű árkülönbözet esetén akár úgy is, hogy az erre eleve alkalmas finomítói kapacitások kihasználtsága megemelkedik, és a kereslet kiegyenlítése export-import ügyeteken keresztül valósul meg.

„Bárhogy alakul is, a következő hónapok nagy kérdése továbbra is a kereslet lesz, amely a magas árak miatt már most láthatóan csökken” – hívják föl a figyelmet a Ca-CIB elemzői.

Az Egyesült Államokban a benzin kereslete az utazási szezon kezdete előtt 3,7 százalékkal elmaradt a tavalyitól, Németországban és Olaszországban pedig egyaránt 3,4 százalékos visszaesést regisztráltak. A lassuló világgazdasági növekedés és a magas árak miatt kereslet csökkenés miatt ezért év végéig továbbra is az olajárak csökkenésére számítunk.