Nándor
7 °C
23 °C

Berlusconi védi az olasz gazdaságot

2011.08.03. 21:55

Az olasz gazdaság stabil, az állam fizetőképes – mondta szerda este, az európai tőzsdék zárása után tartott parlamenti beszédében Silvio Berlusconi. Az olasz kormányfő korábban több kritikát kapott amiatt, hogy nem állt ki nyilatkozni az ország gazdasági helyzetéről, és ezzel bizonytalanná tette azt is, hogy a GDP 120 százalékára rugó államadóssággal bíró országban tényleg lesz-e költségvetési kiigazítás.

Az olasz kormány tagjai korábban már jelezték, egy 43 milliárd euróra rúgó csomag készül. Ma Berlusconi azt mondta, az országát elért pénzügyi hullámok csak a nemzetközi hangulatnak köszönhetőek. (Az olasz tőzsde jelentősen esett, míg az olasz kötvényekre elvárt hozam meredeken emelkedett.) Szerinte a kormánynak mielőbb jóvá kell hagynia egy adóreformot, mely kedvezőbb lesz fizetésből élők számára, ugyanakkor versenyképességi és munkaerőpiaci reformok szükségességéről is beszélt egy átfogó fiskális csomag részeként.

A CMC Market elemzője, a BBC által idézett Michael Hewson szerint az olasz miniszterelnök szavai aligha nyugtatták meg a piacokat. Ugyanakkor leszögezte, a történet nem Olaszországról, hanem az eurózónáról szól, amelynek ha csak egyetlen dominója is ledől, magával ránthatja a többit is.