Euróhoz kötött frankárfolyam?

2011.08.05. 13:01

A svájci jegybank minden lehetséges intézkedést megtesz, hogy feltartóztassa a frank abszurd túlértékelését, mondta Philipp Hildebrand a Svájci Nemzeti Bank (SNB) elnöke a Neue Züricher Zeitungnak adott pénteki interjújában. A Hildebrand szerint az erős frank lassítja a svájci gazdasági növekedést az év második félévben, romolhat a munkaerőpiac helyzete és deflációs kockázatok is felmerülnek.

Bár komoly kormányzati támogatást eddig nem kaptak, korábban a frank erősödésének megállítására felmerültek olyan alternatív ötletek is, mint például a negatív kamatráta bevezetése, vagy a frank árfolyamának euróhoz kötése, jegybanki nyilatkozatokban azonban rendszerint ellenezték ezeket a megoldásokat.

Hildebrand most az árfolyamrögzítéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott: az politikai döntést igényelne, és a független pénzügypolitika feladásával járna. „A mostani problémák ellenére a svájci gazdaság sikeres, amihez a monetáris politika függetlensége is hozzájárult” – hívta fel a figyelmet Hildebrand.

"Nem lenne sok értelme az euróhoz rögzíteni frank árfolyamát, mert emiatt a jegybank részéről folyamatos intervenciók kellenének addig, amíg a folyó mérleg többletét nem ellensúlyozná a pénzügyi mérlegben Svájcból kiáramló tőke, ami egyelőre nem látszik túl valószínűnek" - mondta az Indexnek Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója. Duronelly emlékeztet: a hazai ingatlanvásárlásokat Svájc pontosan ebből a többletből finanszírozta a hazai bankrendszer közvetítésével.

Folytatják a beavatkozást

A frank gyengítésére így maradnak a hagyományos jegybanki eszközök, a héten az SNB már be is jelentette, 0-0,25 százalékra csökkentette kamatcélját az eddigi 0-0,75 százalékról. Hildebrand a pénteki interjúban azt mondta, a frank gyengítését célzó korábbi veszteségek sem tántorítják el a jegybankot a beavatkozástól.

Emlékezetes, a svájci jegybank 2009-ben rendszeres beavatkozást kezdett a piacon az erős frank ellen, amit 2010 első felében is folytatott. Sorozatos euróvásárlással a 2009. márciusi, 55,8 milliárd frankos szintről 2010 májusra a rekordnak számító 238 milliárd frank értékűre növelte a devizatartalékait.

A frank/euró árfolyamot azonban csak decemberig tudta az 1,50-es határ fölött tartani, a stratégia hatástalannak bizonyult. Ráadásul az ország komoly eurótartalékokra tett szert, amelynek értéke a frank erősödésével folyamatosan csökkent, és ez végül több mint 32 milliárd eurós veszteséget okozott a jegybanknak.

Közel a paritás

Az 1,50-es, lélektani határt azonban már régen átlépte az árfolyam az euró péntekre virradóra érte el negatív árfolyamrekordját a svájci frankkal szemben 1,0710 frank árfolyamon. Délelőtt tizenegy óra után a jegyzés 1,0870 frankon állt.

"Az euró/frank árfolyam paritásba kerülhet, amennyiben az európai pénzügyi vezetőknek nem sikerül stabilizálnia az olasz kötvénypiaci hozamokat" vélték a Deutsche Bank elemzői. Ebben az esetben szerintük az euró a dollárral szemben is nyomás alá kerül.

Nem biztos, hogy túl erős a frank

Sajnos egyáltalán nem biztos, hogy a svájci frank túlértékelt, és hamarosan áresés jön –  Svájcban ugyanis évek óta masszív, 15 százalék körüli a folyó fizetési mérleg többlete, ami az ország exporttöbbletéből fakad. A svájci kivitel tehát az erősödő frank mellett is versenyképes, termékeik ára más devizákban hiába emelkedik, attól még van rájuk kereslet, feltehetően azért, mert semmivel nem helyettesíthető termékeket gyártanak. Duronelly szerint ilyen külkereskedelmi és fizetési többlet mellett a frank eddig volt túlságosan gyenge, tehát nem biztos, hogy most nevezhető túl erősnek.