Merkel: Nincs jele a recessziónak

2011.09.07. 13:53

A figyelmeztető jelek ellenére sincs jele recessziónak, Németország ismét az EU növekedési motorja, jelentette ki a német kancellár szerdán, annak kapcsán, hogy az alkotmánybíróság elutasította a korábbi görög, valamint eurótámogatási mentőcsomagokkal kapcsolatban benyújtott alkotmányossági panaszt.

Merkel úgy vélte, hogy Németországnak 2011 nyarán "jól megy", a koalíció az első két évben jó munkát végzett, fő választási ígéreteit tartani tudta: a munkanélküliek száma 3 millió alá csökkent, a német államháztartás hiánya az idén a GDP 1,5 százalékát érheti el, a 3 százalékos maastrichti küszöbérték felét. Ugyanakkor elismerte, hogy a GDP 83 százalékát kitevő német államadósság még mindig messze felette van a 60 százalékban maximált maastrichti kritériumnak. A kancellár egyúttal hangsúlyozta, hogy "történelmiek" a mostani a kihívások.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter egy parlamenti beszédben kedden azt mondta, a német gazdaság az előző évi 3,6 százalék után 3,0 százalékkal növekedhet 2011-ben, ez azonban inkább a piac "normalizálódásának" tulajdonítható, mintsem a gazdaság "visszaesésének". A szerdán publikált ipari termelési adat azonban várakozásokat meghaladóan, 4 százalékkal nőtt júliusban az előző hónaphoz képest, a júniusi 1,1 százalékos csökkenést követően. Az elemzők mindössze 0,5 százalékos bővülést vártak. Az adat kimagasló az elmúlt hónapok ipari teljesítménymutatóit tekintve, ami azt jelzi, hogy a legerősebb európai gazdaság lassulása még korántsem nyilvánvaló.

Mint arról szerdán délelőtt beszámoltunk, a német alkotmánybíróság elutasította azokat a beadványokat, amelyek az eurózóna mentőcsomagban való részvétel alkotmányellenességét firtatták. Az öt német jogi professzor és egy parlamenti képviselő által benyújtott beadvány alkotmányellenesnek tartotta a németek részvételét az első görög mentőcsomagban, illetve megkérdőjelezte az eurózóna pénzügyi stabilitási mentőkeretében való német részvétel alkotmányosságát.