Talán mégis a drachma kellett volna

„Elkerülhetetlen a görög tragédia, az ország sehogy sem tud az euróövezetben maradni” – mondta Artner Annamária, a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa az Indexnek. Ha most nem is adják fel az euróövezeti tagságukat a görögök, a szakértő szavai szerint előbb-utóbb erre kényszerülnek majd, a gazdaságukat ugyanis megfojtja a túl erős pénz.

Egy valutaövezet akkor működhet jól, ha nagyjából azonos fejlettségű országok vannak benne, az eurózóna megalakulásakor azonban ez a feltétel nem volt adott, mondta Artner. Görögország – több más országgal együtt – a kevésbé fejlett országok közé tartozott, és ez most sincs másként. Bár az ország euróövezeti csatlakozása előtt a monetáris unió pártolói túlhangsúlyozták a közös pénz előnyeit, maga az euró is hozzájárult a görög válság méretéhez.

A szabadság ára

Artner Annamária szerint a drachma visszaállítása – még ha ez a most ismert forgatókönyvek szerint egyelőre nem is történik meg – bizonyos értelemben újra szabadságot adna az országnak. Athén ismét önálló pénzügypolitikát folytathatna, a nemzeti valuta a nemzeti munka valódi értékét tükrözhetné. A váltás azonban hatalmas áldozatokkal és költségekkel jár, technikailag is nehezen kivitelezhető és elhúzódó folyamat.

„Új pénzt kellene verni, minden folyamatban lévő ügyletet, számlát át kellene számítani, dokumentumok milliárdjait kellene kicserélni, pénztárgépeket, pénzautomatákat átprogramozni” – érzékeltette Artner Annamária a váltás nehézségeit. Az euró feladása várhatóan megemelné az államadósságot, tőkemeneküléssel járna, újabb hitelek nélkül pedig az államadósság finanszírozása ellehetetlenülne.

A monetáris unióból való távozás esetén nemzeti valutában újra kell építeni a nyugdíj, a fizetések és a társadalombiztosítás rendszerét. Emellett a magánszférára is hatalmas terheket róna a nemzetközi szerződések felülvizsgálata.

Ráadásul a drachma átváltási árfolyamát sem lenne könnyű meghatározni. Ha a belépéskori árfolyamon állítanák vissza, az spekulációs rohamot indítana a drachma ellen, és csak idő kérdése lenne a görög pénz 20-30 százalékos leértékelődése.

Korábbi kalkulációk szerint ha Athén leértékeléssel kezdene, akkor a bruttó nemzeti össztermék jelenlegi 120 százalékáról akár 180 százalékra is nőhetne az államadósság. Megugranának továbbá a háztartások és a vállalatok terhei, elszabadulna az infláció, és a munkanélküliség. A drachma újbóli bevezetése 40-50 százalékos GDP csökkenést okozna Görögországnak – vagyis lényegében lefelezné a görög gazdaság teljesítményét –, ami kihatna a többi eurózóna-országra is. Ez különösen vészes forgatókönyv egy olyan időszakban, amikor Európát egyébként is a recesszió fenyegeti.

A hét közepén úgy tűnt, több olyan forgatókönyv is van, amelynek a vége az, hogy Görögország visszatér a drachmához. Ilyen lehetett volna az, ha az ország csődbe megy, vagy az, ha a végül lefújt népszavazás a görögök euróövezeti tagságáról szólt volna, és elbukik. Igaz, Brüsszelben már korábban bejelentették: az eurót csak az európai uniós tagsággal együtt dobhatja el Athén.

Csapdába estek az euróval

Az euró használatával kapcsolatos legnagyobb problémát Artner szerint az jelenti, hogy görög gazdaság versenyképessége nem tudott lépést tartani az eurózónával. Az ország valutája erősebbé vált, mint amennyit nemzeti munkájának világpiaci értéke alapján érnie kellett volna. Emiatt a görög export drága, az import olcsóbb lett.

A közös valutának ez az eltérő viszonya a nemzeti munkák értékéhez tovább súlyosbította a monetáris unióban a lemaradók hátrányait, és növelte az élenjárók előnyét. Az erős valuta ugyanis visszafogja az exportot, valamint az olcsó import révén a belső termelést, míg a gyenge valuta éppen ellenkező hatással jár.

Ha egy ország versenyképessége a rögzített valutaparitáshoz képest romlik, akkor kereskedelmi mérlege is romlik. Ebben az esetben a belföldi árukat kiszorítja az import, az exportértékesítés nehezebb lesz, vagyis összességében romlik a gazdaság teljesítőképessége.

A piaci verseny miatt ez a költségek és bérek leszorítását kényszeríti ki, ami korrigálja a külső egyensúlyt. A rögzített árfolyamrendszer kedvez azoknak, akik a nemzetközi gazdaságban érdekeltek, jól jön az exportőröknek, és adott esetben a bérből élőknek is, nagy teher viszont a világpiacon nem versenyképes termelők számára.

Beindult a spirál

Görögországban 2002-től nagyjából ezt történt, ekkorra datálható, hogy a kereskedelmi egyenleg gyors romlásnak indult. Az EU-n kívülre irányuló forgalom már korábban is növekvő deficitet mutatott, de az EU27-kel folytatott kereskedelem egyenlege az eurózónába lépést követő évtől, 2002-től kezdve végképp lejtőre állt.

Görögország vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP-adata a csatlakozás előtti években is, és 1981-ben is az EU15-ök, valamint az OECD átlagával egy szinten állt, azt követően azonban egyre inkább lemaradt.

A mélypont 1995-1999 között volt, amikor az átlagos érték 80 százaléka körül mozogott. Annak ellenére, hogy az unióból érkező fejlesztési pénzek ekkoriban GDP 5-7 százalékával értek fel. Az eurózóna tagjaként a görög gazdaság 3-4 százalékkal bővült évente, de gyorsult az egyensúlyromás is. Ezt a hitelfelvételi kedvet erősítő alacsony euró-kamatlábak is segítették, az állam és a lakosság is jelentősen eladósodott.

A szakértő szerint Görögország jobban járt volna, ha az euróövezettől inkább a kilépéshez és az átálláshoz szükséges források előteremtésében kap segítséget. Az országnak eddig juttatott hitelek és a tavaly elfogadott 110 milliárdos mentőcsomag csak elodázták a déli állam problémáját.

Fájdalmas megszorítások

A költségvetési megszorítások 2008-ban egy 28 milliárd eurós bankmentő csomaggal kezdődtek, ez a bankok feltőkésítését szolgálta. Egy évvel később elkezdték lefaragni az állami kiadásokat, főleg a bürokrácián próbáltak csökkenteni. Miután a kormányváltás után kiderült, hogy az államadósság helyzete sokkal rosszabb, mint gondolták, még több megszorítás következett. Csökkentették a közszférában dolgozók juttatásait, megvágták a nyugdíjakat.

Görögország 2010-ben az IMF-től és az EU-tól 110 milliárd eurós mentőcsomagot kapott, ezért cserébe a költségvetési hiány 3 százalék alá szorítását kérték 2014-ig. Bár Athén a vállalás teljesítésével egyelőre nem áll túl jól, a múlt heti eurócsúcson – lényegében az eurózónában maradás feltételeként, és egy újabb mentőcsomag fejében – azt kérték az országtól, hogy újabb kemény megszorításokon és privatizáción keresztül az államadósság szintjét a jövő évi 182 százalékos GDP-arányos szintről 2020-ra 120 százalék csökkentsék.

Mérsékelni kell a nyugdíjakat, újraszabatják az egészségügyi kiadásokat, újabb adóemelésekre tettek javaslatot. Megkezdődött az adórendszer átalakítása, gyorsítják a bírósági ítélkezést, erélyesebb fellépésre készülnek a nagyobb adómegtagadókkal szemben és drasztikusan emelkedett a fűtőolaj ára is. Elrendelték az állami vagyon számbavételét is egy nagyarányú privatizáció megindítása érdekében.

Eközben az országban a munkanélküliségi ráta 2011 januárja óta 15 százalék körül alakul, a lakosság ötöde a szegénységi küszöb alatt él. Érthető, ha nem szívesen mennek bele egy olyan alagútba, aminek nem látják a végét. Jelenleg a görögök 60 százaléka elutasítja a múlt heti eurócsúcson hozott megállapodást. Hosszú távon csak rendszerszintű átalakításokkal, fiskális fegyelemmel és strukturális reformokkal növelhetik a gazdaság versenyképességét, és léphetnek újra a növekedés útjára, ha kilépnek az eurózónából, ha nem.