Miért mentené meg Kína Európát?

Az elmúlt hetekben folyamatosan zajlottak a találgatások arról, hogy Kína milyen szerepet játszhat Európa kimentésében az adósságválságból. Az államnak óriási, 3200 milliárd dollárnyi devizatartaléka van, és az egyik fő exportpiacnak számító eurózóna összeomlása Kína gazdaságára is drámai hatással lenne. Nem véletlen tehát, hogy sokan tőlük várnak segítséget.

100-200 milliárd euró

„Mintegy 100-200 milliárd eurót fektethet be Kína európai állampapírokba, valamint az eurósánc (EFSF) feltőkésítésébe” – mondta lapunknak Cao Heping, a Pekingi Egyetem Közgazdaságtani Iskolájának professzora. Kína külföldi befektetéseinek értéke tavaly meghaladta a Világbank 106,3 milliárd dollárját. Ez az összeg nagyjából megegyezik egy közepes tartomány ötéves fejlesztési keretével – érzékeltette a keret nagyságát a kínai professzora.

A befektetés nemcsak Európát segítene kihúzni a bajból, Kína is sokat profitálhat belőle. Egyrészt a mostani főként dolláralapú megtakarításait szélesebb palettára helyezheti, másrészt hosszabb távon politikai előnyei is származhatnak a segítségnyújtásból.

„Ha váratlan problémák merülnek fel az eurózóna válságával összefüggésben, az az egész világ regionális együttműködései szempontjából katasztrófát jelentene. Pedig ezek rendkívül fontos szerepet játszanak a világgazdaságban” - mondta Heping a kínai lépés gazdasági vetületéről.

Elsősorban gazdasági kérdés

„Ez egy gazdasági kérdés politikai környezetben. Ugyanakkor Kína számára a gazdasági vetület a meghatározó, mivel a politikai együttműködést jórészt keresztülhúzza a múltbeli kölcsönös megértés hiánya” – tette hozzá a közgazdász.

Így Kína várhatóan olyan biztosítékokat fog kérni a pénzéért cserébe, amik önmagukban is garantálják, hogy nem lesz veszteséges a befektetés. Ugyanakkor Kínának érdeke lenne a kapcsolatok javítása, például a kereskedelmi akadályok, vámok leépítése is – ez pedig vélhetően fel is merül a tárgyalásokon.

De azért politika is

A hivatalos pekingi álláspontból persze az is kiderült, hogy a kínai segítségnyújtásnak igenis politikai szerepe is van. Az eurózónának szánt, akár százmilliárd dolláros támogatásnak van két feltétele – mondta még november elején Li Daokui, a kínai központi bank monetáris politikáért felelős bizottságának tagja. Márpedig a feltételek felsorolása során arról is beszélt: „ha Kína befektet és támogatja Európát, érthető, hogy az érdekeit illetően egy kicsit nagyobb megértést vár el”.

Hasonlóan sokatmondó volt – legalábbis a diplomácia általában visszafogott nyelvezetét ismerve – Kína budapesti nagykövete, amikor a nemrég a Corvinus egyetemen tartott előadásában azt mondta: a pekingi kormány hajlandó a nemzetközi együttműködésre, de ennek előfeltételéül nevezte, hogy külkapcsolatai „kölcsönös tiszteletre, megértésre és bizalomra épüljenek”, és arról is beszélt: nehezíti az európai-kínai kapcsolatokat, hogy a kontinensen „még most is tesznek felelőtlen kijelentéseket” az országával kapcsolatban.

Arról, hogy Magyarország állampapír-piaca miért lenne vonzó az ázsiai országnak, Heping lapunk kérdésére úgy vélte: a befektetések diverzifikálásába beletartozik, hogy Kína az eurókötvények vásárlása után szétnéz a környéken is.

Nem nézik jó szemmel

Csakhogy amíg a kínai dollár- vagy eurómilliárdok alkalmasak lehetnek a nyugat-európai politikusok jóindulatának megvásárlására, a kritikus hangok lecsendesítésére, addig ugyanez a folyamat erősítheti a belső elégedetlenséget.

November elején arról számolt be a Reuters, hogy a múlt pénteki G20-csúcs előtt több tízezer üzenet jelenet meg kínai blogokon arra kérve a kínai vezetőket: ne adjanak pénzt a bajba jutott európai országoknak. „A kínai munkások átlagjövedelme pár dollár, az európaiaké több ezer euró. Tényleg Kínára van szükségük, hogy megmentse őket?” – idézte az egyik blogbejegyzést a hírügynökség, megjegyezve: a kínaiak szerint a pénznek sokkal jobb helye lenne otthon, kisegítve az ország szegényeit, többet fordítva munkahelyteremtésre, az alapvető élelmiszerek árának támogatására.

Egy Kína-szakértőnek a kínai kormányzati kommunikáción alapuló elemzése szintén arra mutat: a világválság megoldására ne Pekingtől várjuk a megváltást, mert most magukat kell megváltaniuk. Az országban „sok a belső feszültség, a társadalom elégedetlensége nő” – írja az elemző, mondván: az átlagos kínai mindettől „kissé frusztrált, kicsit dühös”, és mindinkább megtapasztalja azt, hogy ezekkel az érzéseivel nincs egyedül. A szakértő szerint ezért egyre valószínűbb az, hogy a belső feszültségek feloldása miatt a kínai globális gazdasági szerepvállalás visszafogásával kell számolni.