Tekla
8 °C
13 °C

Banktól vesz pubokat a Heineken

2011.12.05. 07:32

A holland Heineken NV, termelése alapján a világ harmadik legnagyobb sörfőzője, megvásárolja a 918 pubot üzemeltető brit Galaxy Pub Estate vállalatot a Royal Bank of Scotland Group Plc-től (RBS) – idézi a Bloomberg beszámolóját a Napi Gazdaság.

Az RBS folyamatosan építi le vagyona egy részét, az Európai Bizottság  ugyanis a válság idején kapott állami támogatás miatt erre kötelezte a  bankot.

A vételár 412 millió font (646 millió dollár), amit szakértők nem tartanak valami nagy üzletnek a Heineken szempontjából, ugyanakkor úgy vélik, hogy jó stratégiai döntés volt a kocsmahálózat megvásárlása. A holland cégnek a már eddig is a kezében lévő egységekkel együtt összesen 1380 brit pubja lesz.

A kocsmárosszakma még Nagy-Britanniában sem nyugdíjas állás mostanság: a pubok nyereségét alaposan lenyesegette a válság nyomán visszaeső kereslet, a cigarettázás betiltása a vendéglátóhelyeken, illetve hogy a szupermarketek olcsó sörökkel csábítják a fogyasztókat. Az elmúlt időszakban hetente 25 pub zárt be az országban − derül ki a brit sörszövetség adataiból.