Átfogó áfareform jöhet Európában

2011. december 6., kedd 16:01 |

Az Európai Unión belüli áfa-rendszer reformjára tett javaslatot kedden kiadott előterjesztésében az Európai Bizottság. Algirdas Semeta adóügyi biztos a javaslatokat ismertetve hangoztatta, hogy a tagországok nemzeti bevételeinek több mint 20 százaléka származik az általános forgalmi adóból (hozzáadottérték-adóból).

Az unió áfarendszerét azonban 40 évvel ezelőtt hozták létre, és „a szabályozás ma már nem felel meg szolgáltatásközpontú, technológiaalapú gazdaságunknak” – fogalmazott a lett biztos, aki szerint „elérkezett az idő, hogy nagyszabású reformot hajtsunk végre az áfa területén”.

A bizottság álláspontja szerint – amelyet még a tagországok és a többi uniós intézmény is megvitat – az áfának a vállalkozások szempontjából kezelhetőbbnek kell lennie. Az ennek érdekében előirányzott intézkedések között szerepel az egyablakos ügyintézés bővítése több országot érintő ügyletek esetében is: az áfabevallások szabványosítása, valamint a nemzeti áfaszabályok egyértelmű és egyszerű elérhetőségének biztosítása egy központi online portálon keresztül.

Semetáék szerint az áfának hatékonyabban hozzá kell járulnia a tagállamok költségvetési konszolidációs erőfeszítéseihez és a fenntartható gazdasági növekedéshez is. „Az adóalap szélesítése és a csökkentett adókulcsok használatának korlátozása új bevételeket teremt a tagállamokban, anélkül, hogy az adókulcs emelésére lenne szükség” – véli a bizottság, amely iránymutatásokat határozott meg a mentességek és kedvezményes adókulcsok módosításához.

A javaslatok azt is célozzák, hogy az unióban csökkentsék a be nem folyó áfából és az adócsalásból eredő hatalmas bevételveszteséget (becslések szerint az összes áfa mintegy 12 százaléka nem folyik be). Ennek keretében jövőre a bizottság adóügyi gyorsreagálási mechanizmus kialakítására tesz javaslatot, és azt is értékeli, miként könnyíthetné meg az ellenőrzést egy több országra kiterjedő vizsgálati szakértőcsoport működtetése. A bizottság állást foglalt amellett is, hogy az áfát továbbra is a rendeltetési hely szerinti országban szedjék be.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Nem lesz itt egyhamar luxusáfa - 2011.09.12.
Az Európai Bizottság várhatóan csak év végén veheti napirendre a Matolcsy-javaslatot.
Brüsszel a pénzügyi tranzakciók adóztatását tervezi - 2011.07.06.
A bevételből az uniós költségvetés és a tagországok költségvetése is részesülne.
Bankadót javasolt az EU-ban Brüsszel - 2010.10.07.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés