Csődvédelmet kért a Kodak

2012. január 19., csütörtök 08:12 |

Az amerikai Eastman Kodak fotóműszaki vállalat - a világ egyik legnagyobbja ebben a műfajban - csütörtökön csődvédelmet kért, alapítása után százhúsz évvel. A vállalat igazgatótanácsa azt is közölte, hogy sikerült 950 millió dollár kölcsönt szerezni a Citigrouptól másfél évre. A hitel segíteni fog az üzletmenetben a cég átszervezése közben

Az európai Kodak házakat és vállalatokat - mint amilyen a magyar Kodak Kft. - nem érinti a csődvédelmi kérelem, azok továbbra is maguk gazdálkodnak és változások nélkül folytatják a munkájukat.

Az amerikai cég megbeszéléseket kezdett a hitelező bankokkal új hitelkeretről, amelyet a csődbejelentés után venne igénybe - írta a Financial Times csütörtökön, a cég ügyeinek ismerőire hivatkozva.

A Kodak végvonaglásáról elterjedt hírekre még e hónap elején is azzal reagáltak a cégnél, hogy "piaci pletykákat és spekulációkat nem kommentálnak", de ez jelentős változás volt ahhoz képest, hogy szeptemberben még határozottan visszautasították a híreszteléseket, mondván, hogy a cég "kitart kötelezettségei teljesítése mellett, és nincs szándékában csődvédelemért folyamodni".

A Kodak az utóbbi időben több mint ezer szabadalom eladásából igyekezett pénzhez jutni, az adásvételi tárgyalások azonban egyelőre nem sikeresek.

Közben a Kodak számos pert is indított - egyebek között az Apple, a HTC Corp., a Samsung és a Fuji Film ellen -, kártérítéseket követelve szabadalmai megsértésére hivatkozva. A Samsung az utóbbi hónapokban már fizetett a Kodaknak 550 millió dollárt peren kívüli megállapodásban, de a Kodak azóta új jogsértést vélt találni.

A George Eastman - a tekercselt filmszalag feltalálója - által 1892-ben alapított Eastman Kodak Company az elmúlt évszázad nagy részében uralkodott a világ fotófilm piacán, a csúcsponton, 1976-ban övé volt az amerikai piac 90 százaléka. A bajok az 1990-es évek vége óta sokasodnak, mióta a digitális fényképezés kiszorítja a filmet. A Kodaknak utoljára 2007-ben volt profitja.

Címkék:

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.894 Ft/fő/éjtől