Versengenek a nagyok a LOT-ért

2012. február 7., kedd 13:40

Több érdeklődő verseng a lengyel LOT légitársaságért, nem hivatalos információk szerint a Turkish Airlines, a Lufthansa és az Air France közül ez utóbbi a legnagyobb esélyes, mégis a jogszabályok gátolják a privatizációt - írta a Dziennik Gazeta Prawna gazdasági-közéleti napilap kedden. A kincstárügyi minisztérium szóvivője csak a török és egy másik, meg nem nevezett befektető létezését igazolta vissza a lapnak.

Elemzők szerint a LOT számára az Air France/KLM ajánlata a legkedvezőbb. A társaság a franciákkal közösen egyebek közt tovább fejleszthetné távoli, elsősorban keleti járatainak hálózatát, a varsói repülőtér Párizs és Amszterdam mellett a légitársaságok harmadik átszállóhelyévé válhatna.

A Turkish Airlines ajánlatának elfogadása is a keleti kínálatot építené ki, Varsó pedig várhatóan a közép-európai térség csatlakozási központjává válna. Monika Trappmann, a Frost and Sullivan szakértője azonban hangsúlyozta, hogy a török többségi tulajdon esetében a LOT már nem uniós légitársaságként működne.

Elemzők szerint a legnagyobb veszélyt a Lufthansa kiválasztása jelentené, mert a lengyel gépek csupán a nagy német repterekre szállíthatnák utasaikat. A LOT a többségi állami tulajdonú lengyel cégek egyike, így az 1991. évi privatizációs törvény szerint 51 százalékban lengyel kézben kell maradnia. A lap szerint a cég pénzügyi helyzete mellett komoly akadályt jelenthet a többségi tulajdonban gondolkodó franciák és németek számára.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés