Már két elveszített évtizedet siratnak a japánok

A Sony Corp 10 ezer dolgozótól válik meg év végéig, a távközléssel foglalkozó NEC szintén ugyanennyi embert bocsátott el februárban, a Sumco (a Sony és a Toshiba egy beszállítója) 1300 embert tett az utcára, míg a Nippon Sheet Glass 3500 fős elbocsátást tervez. A japán munkanélküliségi mutató februárban 4,5 százalékon állt, ami jobb, mint a januári adat, de rosszabb, mint az elmúlt öt év átlaga.

Az elbocsátásokat a cégek sorozatos rossz évközi és év végi eredményei teszik szükségessé. A Panasonic 1918-as alapítása óta történetének legnagyobb veszteségére számít, ami elérheti a 780 milliárd jent, ami mellett eltörpül a Sony (számára szintén rekordméretű) 520 milliárd jenes  bukása (1 jen 2,6 forint).

A két óriás mellett szintén rossz évet zárt a Sharp (390 milliárd jent veszített), a Nintendo (68 milliárd jen veszteség), és a már említett NEC is (82 milliárd jen veszteség). Ezenkívül 2011 utolsó negyedévében a Toshiba és a Fujitsu is veszteséges volt, akárcsak a Daiwa Securities brókercég, a Honda autógyártó vagy a Canon videokamera gyártó is, ami általános recesszióra utal.

A nyereség elmaradásának számos oka volt. Nem tett jót a gazdaságnak a 2011-es nagy szökőár, ami megzavarta a termelési folyamatokat, akárcsak a thaiföldi árvizek, de nehezítette az értékesítést az erős jen, és a lanyha világkereslet is, amit az Európai Unió pénzügyi válsága befolyásolt.

A külső tényezők és előre nem látható természeti csapások mellett azonban egyre több elemző hívja fel a figyelmet arra, hogy az igazi probléma nem Japán határain kívül, hanem belül van. Szerintük a japán gazdasági modellt kellene újragondolni, és megnézni mit csinálnak jobban a kulcsfontosságú technológiai cégek külföldi vetélytársai, mint például a Samsung, az LG vagy az Apple.

Társadalmi felelősségvállalás

A Forbes Top 500-as céglistájában 2011-ben 68 japán vállalat volt, és csak az Egyesült Államokból sikerült több cégnek felkerülnie a listára, de a hetvenes-nyolcvanas évek japán gazdasági csodájának időszakát mára felváltotta az úgynevezett „Ushinawareta Nijunen” időszaka, azaz az “elveszett évtized” kora. Ezt elvileg az 1991-2000 közötti évekre vonatkoztatták, de mára gyakran már két elveszett évtizedet említenek, és beleszámítják a 2001-2010 közötti éveket is.

Az elveszett évtizedeket a bruttó hazai össztermék (GDP) csökkenése, hitel szűke, az adósságok növekedése, stagfláció és romló gazdasági körülmények jellemezték. A hétköznapokban ebből nem sok volt észrevehető, mert a japán rokoni szolidaritás például erős, és a vállalatok gondját viselték alkalmazottaiknak. A cégeknél ez a szociális felelősségvállalás hosszútávon a növekedése ellen hatott, ami most látszik visszaütni.

A japán modell keretében a vállalatok élethosszig tartó alkalmazást ígértek a munkavállalóknak. Komoly összegeket fektettek továbbképzésükbe, egészségügyi biztosítást adtak nekik és biztos, a cégnél eltöltött idővel arányosan növekvő fizetést és előléptetési lehetőségeket nyújtottak a teljes hűségért cserébe.

A japán cégek sok esetben inkább az alkalmazottak tulajdonának voltak tekinthetők, mint a részvénytulajdonosokénak. Az osztalékfizetés helyett inkább a magas tőketartalékok felhalmozása volt a cél, a költséghatékonyság másodlagos volt a munkahelyek megőrzése mellett, hiszen a leépítések halmozottan okoztak volna szociális kihívásokat az egész társadalom számára.

Ez a merev cégvezetési modell rendkívül jó eredményeket tudott elérni a hetvenes években, amikor szakképzett és elkötelezett munkásokra volt szükség és a japán bérek versenyképesek voltak, de az elmúlt két évtizedben kettős kihívás elé állították a japán gazdaságot, amire eddig nem volt képes válaszolni.

Olcsóság és innováció

A japán elektronikai vállaltok egyik gondját a megugró gyártási költségek okozzák, amire a válasz a gyártási folyamatok részleges kiszervezése lenne más, olcsóbb ázsiai országokba. A cégek azonban ezt csak részlegesen tették meg, mert felelőséggel tartoznak munkásaik iránt, akiknek meg akarják óvni állásait, mert a „költözés” túl radikális újítás lenne, és mert a vállalatok túlságosan függnek az otthoni piactól.

2000 óta az öt vezető japán technológiai cég (NEC, Panasonic, Fijutsi, Sharp, Sony) mind jelentősen vesztett tőzsdei értékéből. Túl sok vállalat van otthon, akik mind azonos piacra termelnek. Nyolc nagy cég gyárt mobiltelefonokat, hat televíziókat, és a cégek nem komparatív előnyök alapján szakosodnak, hanem mindenből próbálnak saját termékkel előrukkolni.

A vezető japán high-tech vállalatok jövedelmük 50 százalékát a belföldi piacról szerzik és csak korlátozott mértékben vannak jelen külföldi piacokon, ami egyedülálló ebben az iparágban. A McKinsey elemzőcég szerint a japán piac csak évi 1 százalékkal fog növekedni, míg a fejlődő országok piacai, ennek a növekedésnek háromszorosát, ötszörösét nyújtják, így 2008-2013 között a japán vállaltok potenciálisan 30 milliárd dollárnyi jövedelemtől esnek majd el.

A McKinsey javaslata a gyártási lánc megosztásáról feltehetően csökkentené a költségeket (például az olcsóbb fizetések miatt), és fizikailag és szellemileg is közelebb hozná az olyan fejlődő piacokat, mint Kína. A „szellemi közelség” azért meghatározó, mert a Sony, a Panasonic vagy a Nintendo egyik gyengéje, hogy az elmúlt években nem tudta előre észlelni vagy befolyásolni a piaci igényeket sem Ázsiában, sem attól nyugatabbra.

A japán cégek majdnem teljesen kimaradtak a külföldi software és IT szolgáltatás piacokból, pedig ezek kezdenek fontosabbá válni. Bár az eladott japán LCD TV-k száma is csökkent (a Sony csak itt 10 milliárd dollárnyi veszteséget halmozott fel), de ha az Apple növekedésével hasonlítjuk össze a japán vállalatok szenvedését, akkor még látványosabbak az eltérések.

Az Apple, amely piaci értéken a világ legnagyobb vállalata (és többet ér, mint a Nintendo, a Sony, a Panasonic, a Toshiba és a Hitachi együttvéve) a maga iPod, iPhone és iPad termékeivel olyan igényeket szolgált ki, amiről kezdetben még maguk a fogyasztók se tudták, hogy léteznek, annyira innovatívak voltak. A japán technológiai vállalatok nem tudtak hasonló áttörést felmutatni hardware és software fejlesztéseikben és mára megkopott a japánok innovációs képességébe vetett hit, az egyszerű másolásban pedig a kínaiak hatékonyabbnak bizonyultak.

Arra kell koncentrálni, amiben jók vagyunk

A sorozatos rossz hírek és a strukturális gondok ellenére azonban a kereskedők nem estek pánikba a japán részvénypiacon. Februárban a jen egy éves időintervallumban 7 százalékot erősödött a dollárhoz és 13 százalékot az euróhoz képest, ami nehezíti az exportra építő vállalatok helyzetét, de a Nikkei 225 index 2009 márciusi mélypontja (7000 pont fölött kicsivel) óta viszonylag stabilan teljesít és most is 9500 pont körül jár.

A szökőár utáni újjáépítési hullám a bürokratikus akadályok miatt csak idén lendülhet be igazán, ami biztosan megdobja majd a GDP-t (most 1,7 százalékos növekedést várnak az IMF-nél). A nagy cégek küszködhetnek, de ha újrafokuszálják versenystratégiájukat, mint ahogy azt Hirai Kazuó, a Sony új vezérigazgatója tervezi áprilistól a saját vállalata esetében, még bőven van bennük lehetőség. A Sony a múltban egyszerre akart nagyot alkotni a hardware és a software fejlesztésben is, de most egyre több jel utal arra, hogy lassan kivonul az LCD TV-k piacáról.

A nagyok mellett a japán kkv-k sokkal innovatívabbak és rugalmasabbak, így nekik még jobbak az esélyeik a növekedésre. Az ország energiaszükséglete nagy, külföldről importálnak kőolajat és gázt, de Japán kiváló helyzetben van, hogy profitáljon a megújuló energiaforrások felhasználáshoz kapcsolódó technológiák terjedéséből. Ehhez extra lökést adott a fukusimai atomkatasztrófa, és az a kényszer, hogy a baleset miatt leállították a nukleáris erőműveket.

A japán jen erős, de ez olcsóvá teszi az importot, és az államkötvények hozamai még mindig rendkívül alacsonyak, így könnyen lehet külső forrásokat szerezni. A külkereskedelem mérlege szintén minden számítás szerint javulni fog, miután több mint harminc év után ideiglenesen negatívba fordult. Így összességében sok pozitívum is akad a bajok mellett.

Makrószinten a legnagyobb kihívás, amire még nem látszik megoldás, a költségvetés helyzete. 2011-ben a hiány a GDP 8,5 százaléka körül volt, míg az államadósság a GDP 208 százaléka körül járt. A jelenlegi európai helyzetet nézve egyértelmű, hogy előbb-utóbb Tokiónak is szembe kell nézni evvel a kihívással, és megoldást kell találnia hitelei törlesztésére, de azt még Japántól se lehet elvárni, hogy egyszerre oldjon meg mindent.