Nagy áttörést hozhat a hétvégi EU-csúcs

2012.06.25. 14:56

Erősebb együttműködés az eurótagországok fiskális politikájában, a gazdasági kapcsolatok elmélyítése, az európai döntéshozatal demokratikus legitimációja, európai szintű bankrendszer – ezek lesznek a legfontosabb elemei annak a javaslatnak, amit az EU vezérkara fog beterjeszteni a hétvégi EU-s csúcs résztvevői elé, írja a napi.hu.

A José Manuel Barroso, Herman Van Rompuy, Mario Draghi és Jean-Claude Juncker által jegyzett javaslat – aminek célja, hogy szorosabb gazdasági és pénzügyi uniót hozzon létre az EU-n belül - leginkább kidolgozott eleme a bankok integrálásáról szóló rész. Az EU-s vezetők szerint ezen a téren akár egy éven belül jelentős előrelépést lehetne elérni: céljuk, hogy elvágják a kötelékeket az adósságválsággal küszködő országok és a részben emiatt is komoly bajban levő bankjaik között. A javaslat másik eleme, a fiskális unió - ami a német kormány kívánságlistáján már régóta szerepel - viszont több éves projekt, ráadásul az európai alapszerződés módosítására is szükség lenne hozzá.

A javaslat benyújtói a bankunió részeként egy közös európai felügyeleti hatóságot, betétbiztosítási rendszert és bankkonszolidációs alapot állítanának fel. Ezen belül valószínűleg az Európai Központi Bank feladata lenne a határokon átívelő tevékenységet folytató pénzintézetek felügyelete, míg a napi szintű ellenőrzési munkát az Európai Bankfelügyeleti Hatóság végezné. A betétbiztosítás egyesítése európai szintű elemekkel bővítené a tagországok egyedi rendszereit, a bankkonszolidációs alapot - amellyel a bajban levő bankokat segítenék - pedig valamilyen, a pénzintézeti szektorra kivetett közteherből finanszíroznák.

A javaslat szerint szükség van a pénzintézetekre nehezedő kockázatvállalás azonnali és tartós megosztására is, ebből valószínűleg az következik, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM), amely eddig csak az eurózóna tagállamainak nyújthatott forrásokat, fel kellene hatalmazni a pénzintézetek közvetlen hitelezésére is.

Az indítvány javasolja egy közös törlesztési alap létrehozását is, aminek lényege, hogy a tagállamok adósságának egy részére harminc évig közös garanciát vállalnának az eurózóna országai, cserébe a bajba került országokban végrehajtott komoly reformokért.