Blokkolják az EU-csúcs döntését a finnek és a hollandok
Finnország és Hollandia blokkolni fogja a múlt heti EU-csúcs legfontosabb vívmányának nevezett intézkedést, mely szerint az eurózóna mentőalapja másodpiaci állampapír-vásárlásokkal segítheti a bajba jutott országok gazdaságát – közölte a Reuters. Már a csúcson is éles vita támadt abból, hogy a spanyol és az olasz kormányfők közölték: muszáj, hogy kapjanak valamit, mert olyan magasak már állampapírjaik kamatai, hogy össze fognak omlani, és maguk alá temetik az eurót. A németek és a hollandok már akkor jelezték: nincs közös áldozat, előbb beszéljenek arról, hogyan lesz szoros brüsszeli felügyelet és szigorú szabályrendszer.
A csúcson elfogadott intézkedés szerint az EU-s mentőalapok (EFSF, ESM) ezentúl adhatnak pénzt arra is, hogy az Európai Központi Bankon keresztül állampapírokat vásároljanak. Ez egy nagyon fontos lépés a tartozások szétterítése felé, eddig ugyanis a mentőalapokból csak a kormányok kaphattak, kölcsönbe, szigorú feltételekkel és adósságállományuk növelésével. A megállapodás bejelentése a hétvégén a piacokra is pozitívan hatott.
Ez azonban csak olyan országok esetében működhet, amelyek vállalják, hogy mindent betartanak az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásaiból, és szigorú közös felügyelet alá helyezik költségvetésüket és gazdálkodásukat.