Vilma
-7 °C
4 °C

Német adócsökkentés már 2004-ben

2003.06.30. 09:45
A német kormány 2005-ről a jövő évre kívánja előrehozni a jövedelemadók csökkentését. Ez a magánszemélyeken túl a kisvállalatoknak is kedvez. Az intézkedést várhatóan privatizációból finanszíroznák, így szóba jöhet a Deutsche Telekom egy részének eladása is.
A hét végi rendkívüli kormányülés után Gerhard Schröder kancellár bejelentette, hogy az eredetileg tervezett 2005-ös időpont helyett már 2004-ben leszállítják a jövedelemadó-kulcsokat.

Három-négy százalékpontos csökkentés

A legmagasabb kulcs 48,5-ről 42 százalékra, a legalacsonyabb 19,9-ről 15 százalékra mérséklődik. A csökkentés mintegy 18 milliárd eurót hagy az adófizetőknél. Ideértendők nemcsak a magánszemélyek, hanem a kis- és középvállalatok is. Ez ugyanis többnyire jövedelemadót fizetnek a társasági helyett.

A bruttó hazai termék (GDP) 0,8 százalékának megfelelő adókönnyítéssel a kormány célja, hogy a belső kereslet élénkítésével lendületet adjon a gyengélkedő gazdaságnak. Az adócsökkentés miatt a kormánynak alapjaiban módosítania kell a már jóváhagyott költségvetési tervezetet.

A 251 milliárd eurós kiadási főösszeg mellett ugyanis adómérséklés nélkül 23,8 milliárd eurós deficitet irányoztak elő. Az idei szövetségi költségvetés csak 18,9 milliárd euró hiánnyal számol, de a tényleges deficit ennél jóval magasabb lesz. Emiatt a hiány leszorítására vonatkozó ígéretével ellentétben a kormánynak növelnie kell az állami hitelfelvételt.

Kétséges, hogy az adótörvény módosítását az ellenzék megszavazza-e - jelentették be a felsőházban többségben lévő kereszténydemokraták. A szociáldemokraták egy része az adócsökkentés fedezetét illetően hangoztatja fenntartásait.

Adócsökkentéshez postai és távközlési privatizáció?

A kancellár bejelentése szerint a kormány megvizsgálja, hogy az adócsökkentést miként lehet finanszírozni az egykori állami monopóliumokban lévő részesedések egy részének eladásából. Hans Eichel pénzügyminiszter egyaránt lehetőségként említette a KfW állami bank bevonásával való értékesítést és a piaci eladást is.

A kormánykoalíció kisebbik pártjának, a Zöldeknek a vezetői már korábban azt kezdeményezték, hogy a kormány a KfW bevonásával adjon el olyan cégekben lévő részesedéséből, mint a Deutsche Telekom (DT) és a Deutsche Post. Az állam 31 százalékos pakettel rendelkezik a mintegy 17 milliárd euró piaci értékű DT-ben. Ha azonban ebből kívánna bevételhez jutni, valószínűleg az egyébként már 12 százaléknyi DT-részvénnyel rendelkező KfW-nek való értékesítés mellett döntene, hogy ne nyomja le a részvény árfolyamát.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!