Árpád
-2 °C
9 °C

Terroristaként kezelték Mandela aranybányász harcostársát

2002.05.13. 11:07
Kapcsolódó cikkek (1)
Abszurd feszültség támadt az USA és Dél-Afrika között: az amerikai hatóságok nem adtak vízumot egy fekete üzletembernek, aki azért érkezett volna New Yorkba, hogy cégének tőzsdei bevezetését ünnepelje. Tokyo Sexwale "bűne" az volt, hogy rovott múltú, mivel a fajüldöző rezsim idején börtönben ült rendőrellenes fellépése miatt.
A Gold Fields nevű aranybányászati cég New York-i tőzsdei bevezetését ünnepelte volna régi harcostársával, Nelson Mandelával együtt Sexwale, ám végül megtagadták tőle a vízumot. Az amerikai törvények szerint a súlyos bűncselekmények elkövetői alaphelyzetben nem léphetnek be az országba. Tokyo Sexwale-t a fajüldöző rendszer bírósága börtönözte be, mivel fegyverek csempészése közben gránátot dobott a rajtuk ütő rendőrök felé.

Miért érdemes celebritynek lenni?

Nelson Mandela
A helyzet további furcsasága volt, hogy az inkriminált napon a szintén börtönviselt Nelson Mandela beutazhatott az Államokba és ő rázta meg a csengőt tőzsdenyitáskor.

Együtt harcoltunk az Afrikai Nemzeti Kongresszusban (ANC), ezért szomorú lenne, ha más elbírálás alá esnénk az apartheid ellenes küzdelmünk miatt - nyilatkozta keserűen Sexwale Johannesburgben, miközben újságírók társaságában tévén figyelte, ahogy Mandela megrázza a csengettyűt.

Kínos helyzet, Moon, Mandela

Amerikai lapjelentések szerint az USA hatóságait kellemetlenül érintette az ügy. A külügyminisztérium egyik szóvivője cáfolta, hogy az ANC-t terrorista szervezetnek tekintenék. A hivatalnok szerint Sexwale az utazás előtt 24 órával folyamodott vízumért, így Washingtonban nem volt elég idejük dönteni. Judy Moon a pretoriai amerikai nagykövetség szóvivője szintén azzal érvelt, hogy rovott múltúként az üzletembertől kötelességük volt megtagadni a beutazást, a különleges felmentést pedig ilyen hamar lehetetlen volt megszerezni.

Ez persze azt is jelenti, hogy a felmentésre Mandelának is szüksége lenne. Moon azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy a legendás polgárjogi harcos folyamodott-e engedélyért.