Vilma
-8 °C
3 °C

Újabb könyvelési botrány a szupermarketláncnál

2003.05.27. 12:48
A holland Ahold, amelyről tavaly derült ki, hogy profitját 880 millió dollárral túlbecsülte, újabb, közel harmincmilliós hibát talált könyvelésében.
A világ harmadik legnagyobb szupermarketláncának amerikai leányvállalatánál februárban bukkantak könyvelési hibákra. A 880 milliós profittúlbecslés mintegy 1 milliárd dollárnyi változtatást tesz szükségessé a cég US Foodservice leánycégének mérlegében. Cees Van der Hoeven, az Ahold vezérigazgatója és Michael Meurs pénzügyi igazgató a botrány hatására lemondott.

Ez is amerikai

A mostani hibát szintén az egyik amerikai leányvállalatnál, a Tops Markets-nél találták. A rossz könyvelés miatt a cég adózás előtti eredménye 29 millió dollárral lehet alacsonyabb az eredetileg jelzettnél.

Az Ahold azt is bejelentette, hogy az újabb hiba miatt nem tudja tartani a határidőt, azaz június 30-ig nem adja ki a javított könyveket. A vállalat forgalmának felét amerikai leányvállalatai (Tops Markets, Stop & Shop, Bruno's, US Foodservice) adják.

Bizonytalan befektetők

Henry de Ruiter, az Ahold igazgatótanácsának elnöke alig két hete még azzal nyugtatta a befektetőket, hogy a legrosszabbon túl vannak, újabb botránytól nem kell tartani. A vállalat papírjainak árfolyama február óta harmadával zuhant, hétfőn újabb egy százalékkal esett. Szakértők szerint a befektetők most már attól tartanak, hogy a vizsgálatok során a többi leányvállalatnál is hibákat találnak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.