Tönkreverte az Airbust a Boeing

2006.07.28. 10:32
A megrendelések számát nézve a Boeing idén tönkreverte az Airbust. Az európai reülőgyártó új modell fejlesztésével reagált a kihívásra, bár a bajok sokkal inkább a cég felépítésében vannak, írja az Economist. Modellváltásra a vállalatvezetésben lenne igazán szükség.

Baj van az Airbus 380 vezetékezésével. A toulouse-i összeszerelő üzemet le is kellett állítani, de nem az augusztus végéig tartó kényszerszünet a cég legnagyobb problémája - írja az Economist. Hanem a rivális Boeing, amely öt évig hajózott az Airbus farvizén, hogy aztán idén az új géprendelések 75 százalékát zsebelje be legújabb nagy hatótávolságú modelljével, a középméretű, 220-260 utas szállítására képes 787-es sorozattal.


Viszi a prímet

Pánikfejlesztés

A kihívásra válaszul az Airbus felfüggesztette bevált 330-as sorozatának négymilliárd dolláros frissítését, és egy tízmilliárdos projektbe, a szuperszéles testű Airbus 350 XWB (extra-wide-bodied, szuperszéles testű) sorozat fejlesztésébe kezdett.

Az Economist szerint a bajokat előre lehetett látni. Az A380-as szuperjumbo a gyártási nehézségek miatt egy éve késik, ez önmagában kétmilliárd dolláros pluszkiadást jelent a cégnek - a botrányba bele is bukott az anyacég EADS (European Aeronautic Defence and Space) egyik vezérigazgatója és az Airbus vezérigazgatója is.


Egy éve késik

Az Airbus előző fejlesztése, a négymotoros, közepes méretű A340-es teljes zsákutca, a cég nem számolt az üzemanyagár emelkedésével és a motortechnika fejlődésével. A Boeing-787-es két motorral oldja meg ugyanazt a feladatot. Az A340-esből tavaly csupán 15 darabot tudtak eladni, ugyanebben az időszakban a Boeing 150 darab 787-est értékesített.

Irányítási gondok

Az A350-es jó iránynak tűnik, a gép nemcsak a közepes méretű gépekkel, hanem a 747-es utódának szánt, 360 utas szállítására alkalmas 777-essel is versenyre szállhat - az elképzelések szerint az A350-es 260-350 utast vehet majd fel. De az Economist szerint a cégnek nem csak a modellkínálattal vannak problémái.

Az Airbus vállalati működését teljes egészében áthatja közös európai jellege. A céget nem integrálták az anyacég EADS-ba, amelyet a francia-német közös alapítás miatt amúgy is két vezérigazgató vezet. Így a gyakorlatban három vezérigazgató és két igazgatósági tanács ráncigálja az Airbust. És hiába foglalkozik az EADS űrtechnológiai fejlesztésekkel, a kutatórészleg eredményei gyakran nem jutnak el a polgári gépeket gyártó Airbushoz. Az Economist megfigyelései szerint a cég versenyképességéhez nem csak a levegőben, a földön is újítania kellene.