Félmillió dolláros büntetést kapott az Andersen

2002.10.17. 13:03
Melinda Harmon szövetségi bíró félmillió dolláros büntetést rótt ki az Arthur Andersen könyvvizsgálóra az Enron összeomlásában játszott szerepe miatt. Ez a legmagasabb pénzbüntetés, amit ilyen ügyben az Egyesült Államokban egy vállalatra ki lehet szabni. A bíróság a pénzbüntetés mellett ötéves próbaidőre bocsátotta a céget.
A bíró felszólította a könyvvizsgálót, hogy azonnal fizesse ki a büntetést, mielőtt a különböző polgári perek révén minden mozdíthatót elvisznek a cégtől, közölte a Reuters. Az ítélet épp egy évvel azután született, hogy az Enron közzétette azt a negyedéves jelentést, amely a botrányt kiváltotta.

Az ügyvéd szerint a vállalat nem bűnös

C.E. Andrews, a vállalat nemzetközi könyvelési részlegének vezetője nem kommentálta az ítéletet. Rusty Hardin, a cég ügyvédje szerint felháborító, hogy az egész vállalatot tönkreteszik, miközben csak néhány alkalmazott követett el bűnt.

Már nem vizsgál könyveket

Az Andersen a korábbi ítéletek nyomán már gyakorlatilag felfüggesztette a tőzsdei cégek auditálását, ügyfelei nagy részét elvesztette, külföldi részlegeit eladta, és nyolcvanötezer alkalmazottjából mára alig háromezer maradt.