Az Apple-nél tilos fejen állni

2001.08.09. 08:39
Brent Barlow szoftverelemző és bétateszter rémtettei hatására a "másként gondolkodó alkalmazott" mitológiájában utazó Apple Computer kézikönyvben rögzíti a dolgozók individulizmusának határait kijelölő vállalati szabályokat - írja a világ abszurdabb oldalára fogékony Onion.
Inspiráló környezetre vágyott

Jim Henson tiltott kategória
Az ötéves munkaviszony után utcára került Barlow bűnlajstromába 1996-ban került fel az első tétel, amikor Mahatma Gandhi, Albert Einstein és R. Buckminster Fuller képeivel díszítette fel kis mukahelyi boxát, és a gondolkodás alapjaira emlékeztetendő egy hatalmas piros kérdőjelet applikált monitorának oldalára. Ráadásul - az elsősorban a Muppet-show figuráinak tervezőjeként ismert - Jim Henson fényképét állította be háttérképként, amit a cégnél valamilyen mélyértelmű konvenció a tiltott kategóriába sorolt.

Mr. Barlow később sem hagyott fel a vállalati viselkedési szabályok lábbal tiprásával. A humánerőforrás-osztály konzervatív rétegének figyelmét például azzal az akciójával is kivívta, amikor asztala fölé egy tartószerkezetet eszkábált, hogy ne kelljen olyan sokáig távol lennie kedvenc kerékpárjától.

De az alternatív világmagyarázatok finom részleteire érzeketlen bürokraták azt sem igazán tudták elfogadni, hogy azért tesz nagy mezítlábas sétákat a cég főhadiszállása körül, mert így egészen bensőséges kapcsolatba kerül a többi dolgozóból áradó kreatív energiákkal.

"Szabad idejében gondolkodjon ennyire másként!"

Az Apple-nél nem nagyon törődnek azzal, hogy valaki hol és miképp töri fejét azokon a problémákon, amelyeknek megoldását várják tőle, múlt hét csütörtökön azonban betelt a pohár. Főnöke ugyanis fejen állva talált rá a 27 éves programozóra a szolid, hagyományos testhelyzetű munkavégzésre szánt háromszor-hármas kuckójában.

"Egy bugon gondolkodtam, amit az új Mac OS X rendszerszoftverben fedeztem fel. Hiába csináltam bármit, nem működött. Így azt gondoltam, egész más oldalról kell közelítenem ehhez a problémához. És van-e jobb módja annak, hogy a feje tetejére állítsuk a dolgot, mint hogy fejen állunk?" - világította meg Barlow a deviáns esemény kontextusát a TheOnion.com újságírójának.

Pillangót csak otthon kergetek - mondja a vállalati katekizmus

Az ilyesfajta túlzottan szabálysértő incidensek elkerülése érdekében az Apple vezetése magára vállalta a feladatot, hogy meghúzza a kényes határvonalat elfogadható és elfogadhatatlan mértékű individulizmus között.

A jövőben bárki nyugodtan üldögélhet mezítláb az íróasztalánál, illetve mellette maximum négy láb sugarú körben; kedvére fütyörészhet, ha előtte írásbeli engedélyt szerez felettesétől; ebédidőben pedig önfeledten hódolhat a pocsolyarugdalásnak, feltéve, hogy az erre a célra kialakított 35 vállalati gödröcske valamelyikét veszi igénybe, nem pedig egy természetes pocsolyát.

Tilos lesz viszont indokolatlanul hülyén viselkedni, például hangosan énekelni, sárkányt eregetni vagy pillangókat hajkurászni.